Egészen úgy tűnik, hogy idén az egyik extra szünetet követi a másik. Na persze az első koránt sem nevezhető igazi szünetnek, hiszen 1. a járvány miatti kényszer szülte, 2. iskolai oktatás továbbra is volt/van, 3. semmi olyasmi nem kapcsolódott hozzá, mint ami egy rendes szünethez, se utazás, se bandázás, de sok helyen még egy közös fagyizás se, csupán az, hogy a gyerekek sokat vannak otthon.

Nálunk két ovis korú gyerekkel, és egy otthon lévő anyával (mivel a kisebbik ovis, csak elméletben az, valójában nem vették fel, haha...) ez a helyzet nem volt megoldhatatlan és nagyon nehéz, sőt... csak úgy átlagosan megterhelő, ha arra gondolunk, hogy két gyereket kell otthon lekötni, foglalkoztatni, lemozgatni barátok, játszótér és jövés-menés nélkül. 

Sok lehetőség van persze, és anya igazán kreatív, de aki kevésbé, az is az arcába kapott kb. a 2. nap annyi ötletet és inspirációt, hogy biztos vagyok benne, hogy mindenki csinált valami olyat, amit addig soha. Na ki gyúrt most életében először sógyurmát? Ki barkácsolt wc gurigából nyuszikat vagy méhkaptárt, ki épített az étkezőbútorokból akadálypályát? Na ugye! 

És akkor lassan kezdődhet az egész az elejéről, némi könnyítéssel ugyan, de a nyári vakáció talán nem is annyira "várva várt". Úgy tűnik lesznek táborok, nyitnak az ovik és egyre több szabadtéri program lesz elérhető, de a nyár mindig hosszú dolgozó szülői szemmel, pláne, ha "tartalommal" is meg akarjuk tölteni, hogy ne unatkozzanak a csemeték.

De miért is kell megszakadnunk abban, hogy a gyerekek ne unatkozzanak?

Egyáltalán hogy tud unatkozni egy gyerek??? A legőszintébben kérdezem! A gyerek maga a kreativitás, a szárnyaló képzelet, egy két lábon járó mesevilág, hogy tudna unatkozni?

Jah, hogy arra tanítottuk, hogy ha van egy szabad perce, akkor mehet a mese a telefonról is? Jah, hogy egész évben beosztjuk minden percét? Jah, hogy minden játék irányított, játékszabállyal ellátva? Jah, hogy "vigyázz a ruhádra, ne legyél koszos" van? Jah, hogy már pocaklakó koruktól fogva el vannak árasztva programokkal, amit minden "jó szülő megad", és mi ugye jó szülők akarunk lenni? Jah, hát igen... Persze nem ennyire sarkos a helyzet, és nehéz megtalálni az optimális egyensúlyt, tudom.

Kedvenc gyermekpszichológusom, dr. Vekerdy Tamás is többször elmondta, hogy hagyjuk unatkozni néha a gyerekeinket! Nem mondom, hogy ez egyszerű, és minden program rossz. Sőt! De szabaduljunk meg attól a kényszertől, hogy nem maradhatunk ki semmiből. De igen, lehet! Lehet csak úgy semmit se csinálni! Nehéz, mert ma azt éreztetik velünk, hogy akkor lemaradunk, kimaradunk valami jóból. Ez volt a karantén elején sokunkkal is... kicsit velem is. Tele volt az ötlettár a zoknibábozástól kezdve, az online mesehallgatáson át, a gyerekszínházi előadásokig és a millióegy barkácsoló és tornázós videóig. Szuper ötletek, tényleg... de semmi sem kötelező! 

Nem vagyunk csodabogarak és van, hogy úgy tűnik, unatkoznak a fiúk. Téblábolnak, jönnek-mennek, keresik a helyüket, még "nyavajognak is", de aztán egyszer csak megtalálják és kitalálják, hogy mivel is játszanak. Ezt sokszor nehéz kivárni. Kifejezetten idegtépő, de megéri. Néha én is meglepődöm, a gyerekek kreativitásán és magamban mosolygok, amikor a homokozóban lisztet bányásznak, mert hát játékból azt is lehet, és aztán kenyeret sütnek, amit a traktor szállít ki a megrendelőiknek, vagy nínózva keringenek a ház körül, mint a legmenőbb bringás rendőrök, vagy épp fűből és kerti gazból várat építenek a csigának.

Nem arról van szó, hogy soha nem megyünk "programozni", bár én nem így fogalmaznék, és nem is arról, hogy szabadjára vannak engedve a gyerekek kontroll és korlát nélkül, de tény, hogy nem járunk a sarkukba, és sokszor hagyjuk, hogy maguk találják ki, hogy éppen mi legyen a játék. Hiszek, és bízom Bennük!

(Képek forrása: pixabay.com)

Zöldülő háztartásom egyik alapköve, hogy igyekszem nem vásárolni felesleges dolgokat, ezzel is csökkentve a termelődő szemetet. Nem kész recept, csak próbálkozás, de leszoktam az ásványvizes palackokról, ha tehetem vászonzsákokkal járok bevásárolni, otthon pedig komposztálunk és szelektíven gyűjtjük, amit lehet. Nem nagy hókuszpókusz az egész, és látványosan csökkent a kukánk tartalma. (Erről írtam már bővebben itt.)

De szemét nem csak a kukában van, hanem körülöttünk is van sok tulajdonképpen teljesen felesleges tárgy, eszköz, játék, ami ha nem most, hát később biztos kidobásra kerül, mert már nem örökölhető, nem jó, de legfőképp nem trendi egy idő után. 

A cikk egy éve íródott, de ma ugyanúgy aktuális, sőt, pár hónap "otthonmaradás" után talán még inkább az! 

Na de egyáltalán kell az az adott eszköz, ruha vagy játék??? A cikket az a nemrég (azaz egy éve) történt eset ihlette, amikor a kicsivel mentem az oviba a nagyért, az aulában pedig "játékvásár" volt. A tény is bosszant, hogy a gyerekek orra elé ömlesztenek ilyesmit, és ha rajtam múlna, be sem engedném az ilyen intézményekbe, vagy legalább nem ennyire szem elé rakva, de mindegy. A lényeg, hogy:

Kell ez egyáltalán???

Ezt a kérdést feltehetjük kb. mindegyik vásárlása során. Sokat segít, ha nem hangulatjavító céllal indulunk el "shoppingolni" - bár amióta anya vagyok, ilyenre esetemben nem is került sor - vagy előbb körbenézünk otthon. Ez a gyerekruhákra is érvényes. Első gyereknél még hajlamos az ember túlbiztosítani, aztán rájöttem, hogy bizony teljesen normális, ha délre foltos a body, nem kell minden étkezés (kicsi gyereknél ez ugye min. 5) után átöltöztetni, vannak ennél fontosabb dolgok is. Nem kell mindenből külön otthoni, ovis, "elmenős", ünnepi, hétvégi, nagyilátogatós, stb. szett. 
Van egy alapszabály a felnőttek ruhatárára is, miszerint, ha egy ruhát az elmúlt 365 napban nem vettél fel, akkor nyugodt szívvel ki is dobhatod (vagyis add tovább, sokféle csatorna van már erre). Továbbgondolva, ne vegyél olyat, ami tetszik, de igazából nincs is rá szükséged!!! Még akkor se, ha lenne rá pénzed!!! NEM KELL MEGMUTATNI A  VILÁGNAK, HOGY BÍBÍÍÍ, NEKEM ILYEN IS VAN... !!!

(Forrás: facebook.com/anyatestprojekt)

Ugyanez igaz a játékokra is. Amikor megszülettek a fiúk, megfogadtam, hogy nem halmozzuk el őket játékokkal, mert sem értékelni, sem élvezni nem fogják tudni őket. Ezt nagyjából a rokonság is értette, és nem lett a ház mütyürhalmaz. Számtalan értékes játék van, ami tartós, többnyire fából készült, vagy pl. a fiúk Duplo készletében ott vannak azok a darabok, amikkel 30 éve én is játszottam. 

És itt kanyarodjunk vissza az ovis játékvásárra, ahol az asztal tele volt műanyag mütyürökkel, rózsaszín vagy négykerekű "szeméttel". Nem láttam egyetlen társasjátékot, fa építőjátékot vagy bármely kreativitásra ösztönző darabot, csupa műanyag autó/figura/baba és akármi, amiket valamelyik "frenetikus" mesefilm ihletett...
Hogy miért? Hát azért, mert van, aki megveszi!
Sok kis ovis boldogan ment haza valami új zsákmánnyal, ami lehet, hogy aznap vele aludt az ágyban, de a fejemet rá, hogy 2 hét múlva már vagy az ágy alatt lesz vagy a kukában. Igaz, hogy csak "pár száz" forint, de akkor is... ha nem kell, akkor NEM veszem meg!!!

Mire tanítjuk a gyerekeinket ezzel a megvásárolt pár percnyi boldogsággal? 

Arra biztosan nem, hogy hogyan is értékeljék azt amijük van, márpedig valahol ez a "fogyasztói társadalmunk" alapköve, hogy sosem elégszünk meg azzal ami van, és a boldogságot mindig egy újabb tárgytól, ajándéktól várjuk ideig óráig... Arra sem tanítjuk, hogy beosszák a pénzt, meggondolják, hogy mire költenek és mire nem, még akkor is, ha történetesen lenne felesleges 200 Forintja. 

Sokkal fontosabb lenne megtanítanunk a saját példánkon keresztül, hogy ne akarjanak a gyerekeke mindent birtokolni, nem kell minden megszerezni, nem kell otthonra trambulin, elektromos kisautó és felfújható ugrálóvár is, nem kell a teljes sorozat az x mesekönyvből, nem kell színes lufihalmaz az ovis ballagásra. Adjunk értelmes ajándékot, időt és közös élményeket, ha annak van itt az ideje, és merjünk ne állandóan tárgyakat ajándékozni magunk helyett!!!

Sokszor írtam már, hogy mennyire fontosnak tartom a fenntartható és környezetbarát megoldásokat otthon, a hétköznapokban. Így sok szempontból talán a mostani önkéntes karantént is könnyebb volt elviselni, megoldani, bár a túrázás és a rokonok/barátok így is hiányoztak.

A ritkább bevásárlás, az otthoni főzés, a gyerekek otthoni kreatív foglalkoztatása, a mozgás biztosítása, a zsúfolt helyek elkerülése nem esett nehezünkre. Ami azonban nekem is újdonság volt, az a kenyérsütés és a kovászolás. Nem első hullámban kezdtük, de bizony alig kaptunk élesztőt a boltban március végén és kenyérért sem akartunk sűrűn kijárni, így belevágtunk, és áprilisban megszületett családunk új tagja, a kovász.

Az első kenyerek szépek voltak, és vastag ropogós héjúak, belül azonban hagyott kívánnivalót maga után. De ez egy olyan biznisz, amibe ha belevág az ember, már nem lehet csak úgy kiszállni. Így hát időről időre, kb. 5-7 naponta újra készültek kenyérkék és be kell valljam, hogy bizony egyre jobbak lettek. Rengeteget tanultunk a férjemmel együtt, és még számtalan dolgot nem tudunk, de próbálkozunk lelkesen. A kezdeti szentségeléseink után, miszerint "ez ragad... még mindig... nagyon", "most akkor ezzel mit csináljak", "hova hajtogassam" stb., mára lassan talán ráéreztünk valamire és minden kenyérnek úgy tudunk örülni, mint a gyerekek.

Innen is nagy köszönet, Szabinak az ország Pékjének, aki bevezetett minket is ebbe a csodába! 

Íme egy válogatás a házi pékségünkből:

A kenyér kovásszal az igazi (nekünk már) és van kemény ropogós és puha héjú, formában sült verzió is. Nekem a vastag héjú, a gyerekeknek a vékony verzió jön be jobban. Egyszerre mindig többet sütünk, és a fele megy a fagyasztóba. A kenyér másnap, sőt ha úgy adódik harmadnak is ehető, messze nem olyan, mint a bolti kenyerek, noha ott is egyre jobbakat lehet venni.
Készült itthon még pizza, kréker, pita és pogácsa is kovásszal, és mind szuper lett. Nem bonyolult egyik sem, a nehézséget csupán az adja, hogy a kovász miatt nagyon hosszan készül, sokat és sokszor kell pihentetni a tésztát. A kezdeti bedagasztás a melós, pláne nekem kezdő kovászolónak, mert bizony ez még mindig nagyon ragad, de aztán némi liszttel megtámogatva minden mérgem elszáll a "csapkodós résznél", amit Szabitól is elleshettek, de szerintem szuper oktatóvideó Borbás Marcsi és Limara kenyérsütése is:

A képek között látható gyökérkenyér élesztős, és a kalács is csak így sikerült nekem olyanra, amit elképzeltem, de lehet nekifutunk a kovászos kalácsnak is majd egyszer talán mégegyszer,.. 

Jó próbálkozást Nektek is, és aki belevágott, most már ne adja fel, nincs jobb, mint a saját kenyér!

Túrafüggőként már nagyon hiányzik a természet, az utazás, a panoráma, hogy ne csak a kert végéig lássak, vagy az utca végéig fussunk el háromszázszor. A "bezártság" lassan 2 hónapja tart, és még ki tudja hol a vége. Hatalmas tisztelet és elismerés minden frontvonalban dolgozónak, de ez a két hónap már mindenkinek "fáj", még ha olykor bagatellnek is tűnik, hogy kinek mi is hiányzik... 

A szabályozások és korlátozások a szabadtéri egyéni (családi) sportolást nem tiltják, de mindenkitől felelős magatartást várnak el, ami teljesen természetes. Ezt figyelembe véve a mi kis családunk az elmúlt 2 hónapban 8 helyett 2-szer ment el túrázni, ami végtelenül jól esett, és feltöltött, de azért hát na...

A legutóbbi túráról hoztam két képet, amit most is percekig tudok nézni, mert tényleg jólesik. Érezni a napsütést, a levegőt, a fák susogását és majdnem kárpótol a lemondott (vagyis csak őszre halasztott) kisebb nyaralásokért, hazai barangolásokért.

A túra célját körültekintően választottuk meg: nem mentünk messze, de a fővároshoz közeli kedvelt helyeket jól elkerültük. Nem mentünk se hegycsúcsra, se kilátóhoz, se tóhoz, és kb. semmilyen "látványossághoz", és a kocsit is településen kívül tettük le. A tervezés sikerét jelzik, hogy átlag szumma 3 emberrel találkoztunk az egész napos erdei túra során.
Ezzel ellentétben viszont rengeteg állatot láttunk, akik szinte megérezték, hogy most övék a túraösvény is. Na nem mintha egyébként nem az övék lenne, de eddig -bár tényleg sokat járunk túrázni- sosem sétált még velünk szemben egy őzike. 

Túrázz felelősen!

Lehet, hogy én vagyok az egyetlen ebben az országban, aki nem tudta, hogy vagy egy egri vár a Pilisben, de ha nem, akkor azért elmesélem, mert azontúl, hogy érdekes, egy gyönyörű kirándulóhely is. Persze NEM MOST, most bírjuk ki még egy picit és mindenki maradjon otthon! A természet megvár, ez a vár meg pláne vár! 

Na szóval, az úgy kezdődött... hogy az Egri csillagok c. film forgatásához szükség volt egy várra, mégpedig az egri várra. Az igazi egri vár, dobpergés... Egerben van, és aki netán nem járt még arra, elmondom, hogy a város szerves része, így okozott volna némi problémát a csata eljátszása ágyúzás és tüzes kerék nélkül is, azzal meg pláne. Így a fővároshoz közel, Pilisborosjenő határában egyszerűen építettek egy másik egri várat. De nem ám sima filmdíszletet, hanem igazi kő várat, ami a mai napig áll és megtekinthető. Na jó, a csata nyomai azért látszanak, és az idő sem kímélte, de akkor is áll és szép, pláne ha mindezt egy kisebb túra keretében nézzük meg.

Mi még tavaly ősszel tettünk arra egy kisebb túrát, amit most  csupán felidéztünk. Milyen jó, hogy bőszen gyűjtögettük az emlékeket, most van miből szemezgetni...

A legkisebb "lábonjárónk" alig 3 éves, de profi túrázó már, hozzá igazítottunk a túrát, ami így 5,5km lett. Pilisborosjenő után a 10-es főútról letérve a horgásztó után tettük le az autót a Malomdűlő Farmháznál. Innen indultunk el a sorompón át a zöld jelzésen. Az út könnyen járható, jól jelzett és még egy régi függőhíd maradványait is láttuk. Aztán figyelni kell az online térképeket, mert a várhoz nem vezet jelzett túraút, a zöldről le kellett térni jobbra. A várat nem lehet eltéveszteni, és érdemes jól körbejárni, regenerálódni egy kicsit.

A vár után ("a kapun kilépve") a térképen feltüntetett "szép kilátás" felé vettük az irányt. Innen visszanézve talán még szebb az egész. A visszaút fakultatív, mi a murvabányát útba ejtve, majd élesen jobbra kanyarodva tértünk vissza a jelzett útra, ami immár a kék kereszt volt. 

Térkép ITT van a túrához!
Fotók forrása: varleso.hu

Ökotudatosan élni okos dolog, és igazán kifizetődő. Nem csak pénzt és energiát spórolhatunk vele, de a környezetünknek közvetlenül is sokat segít, ha betartunk pár apró szabályt.

A pazarlás visszaszorítása világméretű törekvés, amibe beletartozik az is, amikor fogmosás közben elzárjuk a csapot és az is, amikor a megmaradt ebédet másnap újragondoljuk és nem a kukában landol.
Az idei hosszú és hó nélküli furcsa tél után tavaszváró bizsergéssel tipródtam már február elején, hogy mikor kezdődhet végre az idei kertész szezon, mikor jön a megújulás, és miközben összeszedtem a kerti faházban a pici cserepeket a palántaneveléshez, gondolatban összeszedtem, hogy mi mindent is teszünk a Földért mi magunk a saját háztartásunkban.

Mondhatnám, hogy nem repülünk havonta a világ másik végére turistáskodni, ami nagyon is öko, de ennek egész más okai vannak, és most nem elsősorban a jelenleg dúló világjárványra gondolok, ami egyébként a Földnek egy friss lélegzetvétellel ér fel, de ez a cikk most nem erről fog szólni...
Sokkal apróbb lépésekkel haladunk, amik viszont könnyen és bárki számára elérhetőek, így például:

- lemondtam a szórólapokat, már lassan egy éve nem dobálnak semmi ilyesmit a postaládánkba. Egyetlen újságot nem tudtam lemondani, mert akkor a hozzá tartozó kedvezmények is kútba esnek, így ez maradt, de az újságból - az utolsó fecniig felhasználva - szuper kosarak készültek a papírfonás technikájával. Aki érdekel a youtube-on számos ilyen videó van. Papírkosarakban van a gyerekek barkácskészlete, a kulcsok az előszobában, a vitaminok a konyhapulton és legutóbb a papírzsebkendők is kaptak egy cuki kis kosarat.

- szintén egy éve járok a saját gyártmányú vászonzsákjaimmal bevásárolni, pékárut és zöldséget/gyümölcsöt már csak így, műanyag zacskó nélkül vásárolunk. Jó dolog! A pénztáraknál soha nem volt ezzel gond, sőt, már több áruházban is lehet venni saját márkás többször felhasználható zsákokat. Hatalmas zacskókupactól mentesül a Föld! Persze emellett figyelünk, hogy lehetőleg ne agyoncsomagolt termékeket vegyünk, inkább kimérve, termelőtől, vagy papírcsomagolásban. Nagyszerű kihívás volt a tavalyi műanyagmentes július és a szívószálmentes augusztus is! 

- bevásárlólistával megyünk boltba, amit itthon folyamatosan írok, azaz ha valami eszembe jut/elfogyott, felírom, így nem kell elszaladnom "csak egy" akármiért, ami mellé tuti "csatlakozna" még más is. Így ritkábban járunk vásárolni és nem veszünk felesleges dolgokat. A mostani "itthon maradásunk" is erre tanít, hogy átgondoljuk kétszer is, hogy mi kell(het) a boltból és mi az ami megoldható házi barkácsolással vagy egy kis sütés-főzéssel. 

- itthon kizárólag csapvizet iszunk, maximum egy vízszűrő kancsón engedem át, ill. nagyon bevált a szódagép is, amit tavaly májusban üzemeltünk be. Szerintem sok szódát iszunk, de nem őrült erőset, így a kb. 9 hónap alatt (amiben benne volt az egész nyár is) most cseréltünk patron másodjára! A gép és az első patron drága, de a patroncsere már csak kb. 3000 Ft. Nekünk egy így anyagilag is megérte, és nem kell a karton vizeket sem cipelnünk. Te cipeled még? (Kóstold meg a csapvizet, és adj neki még egy esélyt! Elsőre biztosan más lesz, de nem rossz az, csak más...)

- a háztartást is igyekszem vegyszermentesíteni, így például a mosáshoz mosódiót ill. vadgesztenyét használni. Nekem mindkettő bevált, a gesztenyével annyi volt a gondom, hogy miután kiszárad, már nem bírtam elnegyedelni, így maradt a mosódió. Olvastam olyat, hogy a ruhák beszürkülnek egy idő után. Nos, én több mint 2 éve mosok mosódióval (kiegészítve néha folttisztító sóval, vagy szódabikarbónával, az öblítő pedig ecet + mosóparfüm vagy 1-2 csepp illóolaj) és nem tapasztaltam ilyet.
A felmosás, felülettisztítás fő eszköze az ecet(-es meleg víz), és nem, nincs ecetszag a lakásban. Sőt, kifejezetten jó illat van, mert gyakran használok párologtatóban illóolajakat, főként teafát és citromot, amivel a betegségszezont is könnyebb átvészelni.
(A vírus kapcsán több helyen viszontláttam az általam is használt öko felülettisztító/fertőtlenítő receptjét, ami: 450ml víz + 50ml ecet + 5-8 csepp teafa olaj + 5 csepp citromolaj)

- a jó illathoz pedig hozzájárul, hogy 2020-as új hobbim a kalácssütés. Nálunk a reggeli általában zabkása vagy mézes/lekváros kalács, amit eddig boltban vettünk, de hát na... Sokat kerestem és próbálkoztam, mire rátaláltam erre a receptre, amivel végre igazi puha foszlós lesz a kalács. Esküszöm jobb bármely pékségnél, amit eddig próbáltunk.
A kalács sikerén felbuzdulva készült már igazi letekerhető tejes kifli is és kipróbáltam a kenyérsütést is. Mindenkinek ajánlom! Vannak igazán könnyű receptek is, nem kell rögtön a kovászos kenyérrel kezdeni, ami egy külön tudomány, de nagyon szemezem vele... :) Ha bejön, szakmát váltok, és pék leszek :D

- az otthoni főzés és saját alapanyagok felhasználása egyébként is fontos egy ökotudatos háztartás esetében, mert ugye az a legjobb, ha nem kell megutaztatni az élelmiszert. Az otthoni főzés egyébként egészségesebb is, és fontosnak tartom, hogy a gyerekeink előbb ismerjék fel a fakanalat, mint az ételfutárt. Ez most szintén felértékelődött, mert nem szaladgálunk el étterembe, nem ugrunk be egy gyrosra vagy akármire, és rendelni sem lehet minden nap.
A főzéssel viszont együtt jár, hogy lesz maradék, mert az adagokat kiszámolni a legnehezebb része az egésznek. Nagyon fontos, hogy ez a maradék, nem hulladék!!! A legtöbb ételt megfelelően tárolva másnap de akár még harmadnap is nyugodt szívvel meg lehet enni, avagy felhasználni. Célszerű pár napra előre tervezni is, most még könnyű is, mert "hah, épp otthon leszünk", hogy a menü változatos legyen, hogy elhasználjuk azokat az alapanyagokat, amik közelítenek már a lejárathoz, és ha marad egy kis pörkölt a nokedli mellől, akkor az passzoljon a másnapi főzelékhez.

- A kertünkben van jó pár gyümölcsfa, így a kamrában szépen sorakoznak a saját lekvárok. Nyáron aszaltunk paradicsomot, szárítottunk mentát és citromfüvet teának, de még házi "vegetánk" is van. Van kiskertünk, így kora nyártól őszig van friss és saját zöldségünk. Amikor pedig nincs, akkor előkerül a csíráztató tál, valamint a kert sarkában kiirthatatlanul (bár ez senkinek eszébe sem jutna) nő a csicsóka, amit épp télen lehet szedni, vagyis kiásni.

- a kiskert mellett természetes, hogy van komposztunk is, amit visszaforgatunk a kertbe. A komposzt benyel minden kerti és konyhai hulladékot (nem ételmaradék!), így például soha nem égettünk, ami szerencsére egyre több településen tilos is lesz lassan! A komposzt és a fenti próbálkozásaink mellett pedig szinte üres a kommunális kukánk, és a szelektív is jelentősen megcsappant. 

és van még néhány ötlet itt is! Minden bizonnyal van még hova fejlődnünk, nem vagyunk tökéletesek, de ha csak egy ötlettel is segítettem másoknak, akkor már előreléptünk!

Zárszó: semmi sincs kőbevésve nálunk, mindez csak törekvés, és vannak bizony kivételek. Egy ilyen "kihágás" volt év elején egy McDrive is, ahol köszönettel nem kértük a szívószálakat, mert nem menet közben terveztünk enni, csak a túráról hazafelé olyannyira saras volt mindenki, hogy nem akartunk bemenni sehova. Utána az öt éves fiam megjegyezte, hogy nem érti, miért akart adni a bácsi (ezért elnézést minden Mekis sráctól) szívószálat, miért nem tudja, hogy az nem jó! Hát igen... neki ez már így természetes.

Nem, nem a gyerekeknek szóló fenyegetés ez, hogy "nincs TV, ha...", ez egy teljesen hétköznapi ténymegállapítás, ami immár 6 éve kísér minket. 

Egyszerűen így alakult és ez lett a mi nagy szerencsénk is. Egy költözés során nem vittük tovább a TV-t, aztán a családi házban már nem is lett volna jó a korábbi, mert hát az oda kicsi, és mivel az új ház-pici baba kombinációval voltunk elfoglalva, nem is hiányzott. A nappali bútor egy évvel később úgy lett kialakítva, hogy legyen helye, ha mégis. De azóta sem... A TV "helyét" a fiúk "beépítették" Duploval, vagy ott parkol a házi gépparkunk nagy része. (Fiús szülők biztosan értik...)

Nem tagadom, hogy néha jólesne lezuttyanni és "pihenni" a TV előtte, ahogy régen, lánykoromban, de az, hogy a gyerekek tátott szájjal bámulják, kiskockával megkalapálják vagy a kis mancsnyomokat nézzem rajta, no az nem hiányzik. Így összességében maradunk így, ahogy vagyunk, és azt hiszem jobb is ez így mindenkinek. A gyerekeknek kifejezetten előnyükre válik, hogy nem üzemel villanypásztor nálunk, nem zizeg és villog semmi a háttérben és nem ömlik az arcukba minden válogatás nélkül.

(Fotó: pixabay.hu)

Nem, nem maradunk le semmi fontosról. Annyi hírcsatorna van már, hogy a TV nem létszükséglet. Internetünk van, az információk így is utolérnek és a gyerekek is néznek mesét, de jóval kontrolláltabban. Heti 2-3 alkalommal néznek kb. 20 percnyi mesét youtube-on. Általuk választott, általunk is ismert mesékről van szó, vagy előre letöltött epizódokról, amiben így reklám sincs. Az eszköz egy tablet, ami természetesen nincs szem előtt, és a laptop és a telefonok sem valók gyerekkézbe. Szerintem.

Igazi TV-vel a nagyszülőknél vagy szálláshelyeken találkozunk, ha utazunk. Elképesztően cuki, ahogy próbálnák megállítani a mesét,  vagy nem értik, hogy miért nem azt kapcsolom amit ők választottak, számomra pedig rémisztő a TV műsor-reklám aránya (értem az okát, de elborzaszt), valamint a műsorok nem létező színvonala és az olykor elkapott gyerekeknek szóló mesék, műsorok kiabáló és harsány stílusa, vibráló sebessége. Ez fárasztó, idegesítő és csak arra jó, hogy zombi üzemmódba kapcsoljon egy gyereket. Nem tiltok egyébként semmit, mert ma egy gyereknek ismernie kell Batmant és a Verdákat is, na de hálát adok az égnek, hogy nem ez jelenti a mindennapokat.

"Mit csinálunk TV időben?" Hát először is, a mi napunkban nincs ilyen, hogy TV idő. Reggel vagy hétvégén de. eszembe sem jutna leülni. Du. még alszanak a gyerekek, vagy ha netán mégsem, akkor is csendes pihenő van, meseolvasás vagy könyvnézegetés, aztán kinti program, ha az idő engedi. Estefelé aztán jönnek a barkácsolások, gyurmázás, festés, vagy a közös házimunka attól függően mikor mennyi időnk van, azaz melyik a gyorsabb verzió: együtt teregetni, vagy egyedül és utána elpakolni a festékeket is. :D

Igazán szép az idei ősz is, ami azt jelenti, hogy még az is kedvet kap egy kis kiránduláshoz, akinek egyébként más hobbija (is) van. Legutóbb a Gaja-szurdokban jártunk a gyerekekkel és ismét lenyűgöző és regeneráló volt az egész család számára.

A Gaja-szurdok egy viszonylag rövid (kb. 4 km) és könnyen járható kirándulóhely Bodajk és Fehérvárcsurgó települések között. Mi most Bodajkról indultunk a valamikori sípálya tövéből. Az út meredeken indul sípályához méltóan, majd jobbra "belépünk" az erdőbe a kék jelzést követve.

Széles, jól járható erdei út, végtelen nyugalom és az őszi erdő bája fogadott minket. A kék, majd a kék háromszöget követve elértünk  a Károlyi kilátóhoz, amit pár éve adtak át. A fém kilátó felső szintjére, ami +2 métert ad hozzá az élményhez, sajnos nem lehetett felmenni 3 hiányzó lépcsőfok és egy a lépcsőt lezáró kék madzag miatt. Nem hiányzott ez a magasság, mert így is tökéletesen be lehetett látni az egész Gaja-völgyet, de azért fura dolog ez az amortizáció... Innen visszafelé indultunk, majd tovább a kék jelzésen az Alba Régia-forrás felé, ami nagyon szépen ki van építve.

A forrástól egyenesen a szurdok felé vettük az irányt, és a Gaja patakot elérve észak felé indultunk vissza. A patak minden évszakban vonzza a gyerekeket, legalábbis az enyémeket biztosan, imádnak kavicsot dobálni, botokat úsztatni. A szurdokban hamarosan elértük az egyik legromantikusabb pontot, az Ádám-Éva fát. Itt egy szép fa híd ível át a Gaja felett, a híd mellett pedig látható egy hatalmas üreges fatörzs maradványa. A legenda szerint két öreg tölgy állt itt egykor, amelyeket Ádámnak ill. Évának hívtak. Az üreges fatörzs Ádám fájának maradványa.

Ahogy tovább indultunk, egyre több sziklát is láthatunk a szurdok két oldalán, amelyekben több kisebb barlang is van. A térkép szerint az egyik Sobri Jóska nevét viseli, de a barlangot nem találtuk meg végül.

A szurdokból hamarosan kiértünk, amit egy a "bejárathoz" hasonló kapu jelzett. Az út egy elhagyatott épület, az ún. Varjúvárnál éri el a műutat, a kék jelzés pedig az épület sarkánál élesen jobbra kanyarodva fordul visszafelé, és enyhén felfelé. A kék jelzésről balra letérve a piros jelzést követve jutunk vissza Bodajkra.

Térkép forrása: gajavolgy.hu 

Korábban írtam, hogy mennyire frankó a mosódió, és hogy nekem milyen szuperül bevált. Egyetlen bibi vele, hogy kb. átutazza a fél világot, mire Indiából ideér. Ezt bevállaltam a műanyag flakonos kemikáliákkal kapcsolatos ellenérzésem miatt, mert így nem kerül vegyszer a vízbe mosás során, nem termelek szemetet a flakonokkal stb.,  de azért zavart, hogy ez még mindig nem a tökéletes megoldás. Aztán épp itt egy kedves kommentelő felhívta a figyelmemet, hogy jah, egyébként itt van ám vadgesztenye is, és hogy az legalább olyan jó, mint a mosódió! 

Utánanéztem, kiokosodtam és ki is próbáltam! Úgy vártam a gesztenyeszezont, mint a gyerekek, és együtt mentünk gyűjtőkörútra nagy kosarakkal. Ők is nagyon élvezték, bár akkor még nem értették az én lelkesedésem okát :)

Pontosan mi is ez? A vadgesztenye a szappanfafélék családjába tartozik, és hazánkban is őshonos. Termése magas szaponin tartalmú, így alkalmas mosásra, tisztálkodáshoz. A mosódióval ellentétben, itt nem a gesztenye barna héja kell, hanem a belseje. Így a szép fényes barna gesztenyéket egy éles késsel 4 ill. 8 darabkára vagdostam. Egyszerre csak annyit (6-8 darabot), amennyi egy mosáshoz kell, mert a héjában jobban eláll. Ha megszárad, akkor meg majd kicsit beáztatom...

Az első mosás: túrázós, többnyire sötét ruhákkal próbálkoztam, de volt gépben farmer, póló, alsóruházat is gyerek és felnőtt kivitelben egyaránt. A mosódiónál használt pici vászonzsákokat megtöltöttem a feldarabolt gesztenyével. Egy mosáshoz 5 gesztenyét vágtam fel, amivel így egyszerre 3 kis mosódió zsák telt meg, de használhattam volna egy sima zoknit is becsomózva, hogy a gesztenye darabkák ne kerüljenek a gépbe.
Normál 40°C-os, 2 órás programot indítottam el a mosódiónál is használt ecet + illóolaj kombinációjával kiegészítve, ami nekem az öblítő, a természetes mosószereimnek ugyanis semmi, de semmi szaga nincs.

Tapasztalat: a mosás végeztével azt kell hogy írjam, hogy a gesztenye legalább olyan jó, mint a mosódió. A ruhák tiszták lettek, nagyjából pontosan úgyanúgy, ahogy a mosódiós mosásnál. A ruhák még a napon száradtak, így napsütés illatuk lett pici levendulával vegyítve. Fontos: a  bolti mosószerek és öblítők intenzív illatával nem szabad összehasonlítani, ahhoz képest, ennek "semmi szaga". De ezt csak szokás kérdése... 

A vadgesztenyés kis vászonzsákokat kiaggattam száradni a ruhákkal együtt, és azóta még egyszer használtam őket, mert a mosódió héját is 3-szor dobom a gépbe, mielőtt a komposztra kerülnek, eddig bírja a "szappantartalma"... A vadgesztenye is működött másodszorra is, aztán túlságosan kiszáradt (nem mosok minden nap...) így háromszor már nem használtam fel.

Azt hiszem megvan az új kedvencem!

További forrás: https://okovolgy.hu/
Fotók: saját ill. pixabay.com

Hogy mikor jön el a kerékpártúrázás kora, az gyerekenként és családonként eltérő, de akár már egy 5 éves óvodással is komoly távokkal lehet számolni.

Az első sikeres próbálkozások után, idén végre igazi bringa túrákat tervezhettünk, amiket mindenki nagyon élvezett, mert már van távolság, teljesítmény és kihívás is. Na és nem utolsó sorban ezért már érdemes utazni is, akár autóval, ha van bringaszállító alkalmatosság, akár vonattal.

A lakóhelyünk utcáit már oda-vissza kiismertük, ráadásul a forgalomra is állandóan figyelni kell, így olyan helyeket kerestünk, ahol lehetőleg bicikli úton meg lehet tenni legalább 10-15km-t, és minimális a szintemelkedés is mert a fiam bringája még váltó nélküli.

Stabilan bringázó gyerekkel bátran neki lehet vágni az alábbi túrák közül bármelyiknek, és garantálom, hogy az egész családnak élmény és kikapcsolódás lesz.

• Tatai nagy tókerülő: helyenként autóúton(!), 24km-es körtúra. Rögtön azzal kezdem, hogy van ennek egy kisebb változata is, ami "csak" a tavat kerüli és kb.10km, ráadásul az autós utak nagy részét is elkerüli, így teljesen biztonságos és bringázni tanuló gyerekekkel is neki lehet vágni. De mivel a 10km nekünk már piskóta, hát a nagyobb kört szemeltük ki. Nagy előnye a túrának, hogy a szintemelkedés ~0m.
  A túrát a tatai kempingtől kezdtük, ahol van egy bringás pihenő és parkoló is egyben. Tatabánya felé indultunk el szuper kerékpárúton a vértesszőlősi elágazásig, ahol mi elköszöntünk a bringaúttól és helyenként homokos, nyomvályús földút következett. A térképet követve kereszteztük az Által-ért, majd megtaláltuk a felüljárót, ami átvezetett az autópálya felett, majd egy idő után a Remeteségi pihenőhely magasságában visszatértünk az autópálya Tatai oldalára, és rövid kanyargás után (Fekete út - Szarva utca - Őz utca) elértük a tavat kerülő tanösvényt. Ez a rész annyira tetszett, hogy a Várig bringáztunk, és nem figyeltük a térképet, hogy hol kell letérnünk majd erről az útról a "nagy körre". A várnál viszont nagyon finom volt a fagyi... :D 
  Némi útkeresés után újra jó irányba tartottunk a Naszály utcán. Na ez a rész elég forgalmas volt, itt nem szívesen tekernék még egyszer gyerekekkel, de sajnos repülni nem tudunk. Az útról a Tatai Fényes Tanösvény felé kanyarodtunk le, ezt megkerülve visszajutottunk a bicikliútra, ami egyenesen a vár bejáratáig vitt vissza minket. Innen már csak egy finom ebéd és némi gurulás várt ránk az autóig.

• Tisza-tavi össze-vissza: A Tisza-tó ideális bringás terep szinte bármi számára, kiváltképp gyerekes családoknak, hiszen gyakorlatilag itt sincs szintemelkedés. Az idei szezonhosszabbítás így egy tisza-tavi bringás hosszúhétvége lett. Az idő elsőosztályú volt, szinte még nyári, de ősszel is bátran ki lehet próbálni.
  A tó megkerülhető bringával, de ilyen ambícióink most még nem voltak. Tiszafüredről indultunk el a gáton futó bringautat követve a tiszaderzsi kikötő felé. Nem volt pontos végcél, úgy voltunk vele, hogy megyünk, ameddig tetszik, aztán hátraarc és visszatekerünk. A túra végül 34km lett. Végig a gáton mentünk, széles, aszfaltos úton, amit több helyen sorompó védett az autós forgalomtól. Autókkal azért találkoztunk, mert a horgászok nem szeretnem gyalogolni, és a kikötőknél is volt forgalom, de minden esetben az autók lassítottak és lehúzódtak, éreztetve, hogy ez elsősorban bringaút. Jó volt :D
  A másik túránk Abádszalók - Kiköre+ volt. Szintén végig a gáton haladtunk, "megszakértettük" a kiskörei vízerőművet és hallépcsőt, majd egészeszen Dinnyéshátig mentünk. Ez a túra is 30km lett, de az a jó ebben, hogy bármikor vissza lehet fordulni, és az út visszafelé is ugyanolyan élvezetes mint odafelé, nem lehet megunni :D De legközelebb már körbemegyünk ...

• Szuper bringaút van a Fáni-völgyben: teljesen autómentes (sorompós) erdei út, többségében aszfaltos, hossza 15km és oda-vissza járható, így csak rajtunk múlik, hogy 0 és 30 km között mire vagyunk hitelesítve. Az út nyáron is szinte végig kellemesen árnyékos, de az őszi levélhullásban is nagyon szép lehet.

• Velencei-tavi karika: Ezt terveztük szezonzárónak, mert ez nyáron -méltán- nagyon forgalmas bringás karika , tömegek tekernek itt, és mi most olyan útvonalakat kerestünk, ahol nem kell állandóan a "forgalomra", még ha az a többi bringás is, figyelni. A szezonzárás még várat magára, de anno  gyerekek nélkül már bringáztunk a Velencei-tónál, és ez is egy nagyon szép és jól járható bicikliút, sok pihenővel.

Hogyan lesz egy gyerekből természetszerető turista? Jó kérdés, mi? Megtanítani biztosan nem lehet, ahogy oly sok minden mást sem, csupán a jó példán keresztül. Ahogy az "edd meg a spenótot, mert egészséges" mondat is teljesen felesleges, úgy a "szeresd a fákat és gyalogolj az erdőben" is éppolyan idétlenül hat. 

De ha Te szülőként szeretsz kirándulni a természetben, és rendszeresen jártok túrázni, akkor ez a gyerekeknek is éppoly egyértelmű lesz, mint a homokvár építés a játszótéren. Az erdő, mező a gyerekek igazi közege, nincsenek határok, és nincsenek szabályok! Vagy legalábbis nem olyan korlátozó, mint máshol, mert egyébként vannak szabályok, ezt senki ne értse félre... 

Aki tehát korábban is túrázott, annak nem okoz nagy fejtörést, hogy mit is csináljon aztán, ha gyerekei születtek. Nem bonyolult, csak el kell indulni. Persze egész mások lesznek a perspektívák, átalakulnak a célok és a motiváció is. Mi az első "túránkat" hordozókendővel 2 hónapos babával a legközelebbi kis erdőben tettük meg, és csupán 4-5 km-esre sikeredett. De mentünk, mert jól esett az egész családnak sétálni egy kicsit a csendben és nyugalomban. Ez nem ugyanaz, mint este babakocsival az utcákon csalingázni. Egész más!!!

A gyerekek is szerették a túráinkat, nagyokat aludtak a kendőben, aztán nézelődtek, ha megálltunk megtapogatták a fákat, leveleket és jó levegőt szívtak. Kúszni, mászni és aztán totyogóként métereket haladni is kiválóan lehet az erdőben, mezőn. Biztos sok kullancsparával megáldott szülő szisszen itt fel... de nem kell félni, csak utána este jó alaposan átvizsgálni a gyerekeket. A kullancsokat meg sajnos a kertben és a játszótereken is éppúgy össze lehet szedni.

Ha még nem igazán vagytok túrázó család, de valahol titkon szeretnétek azzá válni, akkor itt a legjobb alkalom a kezdésre, az ősz ugyanis szuper időszak erre. 

A túrázás egyébként nem nagy ördöngösség, ezt valljuk be, és idővel mindenki kitapasztalja, hogy neki hogy jó és kényelmes. Elsőre tehát nem kell semmi extra:

1. nézz ki egy közeli terepet, erdőt, ahol vannak túristautak, lehet egy picit menni távol az autóktól, házaktól. Nem kell nagy távolság sem!
2. öltözzetek fel kényelmesen és rétegesen. Így ősszel egy vékony pulcsi, esőkabát jó ha van az embernél!
3. vigyetek enni és innivalót, egészséges nasikat, és zacskót a szemétnek, ill. a gyűjtögetéshez . :)

A túrát természetesen a gyerek(ek)hez kell igazítani, számít, hogy mennyi idősek, mennyit tudnak menni, és kell a motiváció is, hogy ne unatkozzon a háti hordozóban sem. Az én fiaim imádták piciként a faleveleket akár zöld, akár már száraz állapotban voltak. Mármint a levelek. 

Később a kő volt a főszereplő és azzal sétáltunk, dobálták a pocsolyákba vagy a porba. Sok olyan dolgot lehet csinálni túra közben, amit otthon vagy játszótéren a nagyobb népsűrűség miatt nem megengedett. De ugyanilyen menő dolog a toboz/makk/gesztenye/akármi gyűjtés, vagy egy jó kis szalonnasütés (gyerekverzióban persze), vagy ami most épp a legaktuálisabb, az avardobálás és a falevél rugdosás! Igazán jó móka!

 

Később akár már az úticéllal is lehet inspirálni egy két éves gyereket. Mentünk 20 métert a következő pocsolyáig, aztán 50-et egy kanyarig, 200-at a következő magaslesig. A jelzéseket is lehet keresni vagy mi megbeszéltük, hogy mit csinálnak az erdei állatok, hol laknak a bogarak és a baglyok. Igazából egy anya/apa tudja, mi az a téma, ami eltereli a gyerek figyelmét a gyaloglásról, és közben csak úgy fogynak a (kilo)méterek. A túrát nyilván a család kapacitásához kell igazítani, azaz mennyit tud menni, aki már saját lábon megy, mennyit tud/hajlandó utazni, akit még cipelni kell, vagy e kettőnek mi az optimális kombinációja! :) (Zárójelben jegyzem meg, hogy vannak nehézségek, de nem ér feladni! )

Ahogy nőnek a gyerekek, úgy változnak a túratávok és a terep is.
Az ovisok igazi mászó kalandorok már, csak győzzük őket követni... úgyhogy fel a gatyókkal és hajrá! 

Jó barangolást Nektek is!

Nem tökéletes! Voltak sikerek, szuper ötletek, rádöbbenések, csalódások és hibázások. De tanultunk, változtunk és változtattunk. A kihívások korát éljük, és néha én is belefutok szimpatikus ötletekbe, amik nem csak szórakoztatóak tudnak lenni, hanem előbbre is visznek. Ilyen volt a műanyagmentes július is, amibe természetesen mi is belevágtunk a családdal. Nem gondoltam, hogy most aztán mindent kiváltunk, nem is akartam ráparázni erre, és bár idegesítő, de nem kaptam sokkot, ha kéretlen szívószál került a gyerek üdítőjébe. 

Jó pár dologra eddig is figyeltünk, és nem most vezettük be. Ilyenek például a bevásárláshoz használt "home made" vászonzsákok, a kulacsok, a víztisztító kancsó és szódagép otthon. De ezeken túl az elmúlt 31 napban különösen figyeltem, hogy hol és mit tudnék még tenni a kevesebb műanyag érdekében. Most sorra veszem a "kihívásokat", az általam kivitelezhető megoldásokat és a buktatóimat!

Mivel nem Budapesten élünk, nincs a közelünkben csomagolásmentes bolt, de ezzel azért a többségünk még így van -sajnos-. A bevásárlásokat úgy általában szeretem egyszerre intézni, heti 2-3 alkalomra korlátozva, így bizony sok felesleges, de úgy gondolom, hogy elkerülhetetlen műanyag csomagolás kerül haza. Nagy részük azért szelektálható és újrahasznosítható, de messze nem tökéletes megoldás.

• Vakáció van, sokat játszóterezünk: a tízórai a zöldségesnél zacskómentes módon megvett vagy saját gyümölcs, otthon sütött zabpelyhes keksz vagy sós rágcsa, és mindig vittük a saját kulacsok is csapvízzel.
• Strandoltunk: jégkrém helyett tölcséres fagyit vettünk, helyben fogyasztott lángos lett a vacsi, és vittünk saját kulacsot, avagy poharat a kimérős innivalóknak. Az itthon jó előre behűtött víz a strandon is egész jól bírta hűtőtáska nélkül is egyébként, igaz, mi csak du. mentünk kb. 2-3 órára, nem egész napra.
• A nagybevásárlás sem marad el a hónapban, nem is egy volt, de a szokásosnál is műanyagmentesebbre sikerült szerencsére: a pékárut ill. a zöldséget és gyümölcsöt a saját vászonzsákjaimban vettük meg eddig is, de most figyeltem az innivalókra is, hogy lehetőség szerint üveges (visszaváltható) legyen. Az előre csomagolt nasik mennyisége egy zacskóra korlátozódott - ez a fiúknál nem helyettesíthető mással - :)
• A tejtermék csomagolását sajnos nem tudom kiváltani, mert itt nincs piac sem, de igyekeztem nagy kiszereléseket venni (nem a minőség rovására). 
• Felvágottat is korlátozott mennyiségben eszünk. Megpróbáltam saját dobozt vinni, és abba kérni a sonkát.
  Sajnos csak részsikereim vannak: első alkalommal simán ment, másodjára viszont a pultos hölgy kerek perec visszautasított, hogy "nem adhatja, csak a fóliás papírba"...  Ez egy hiper volt... nem a kis hentes. Majd legközelebb oda megyek felvágottért... 
• A háztartásunkat is igyekeztem műanyagmentesíteni: írtam már korábban is, hogy mosódiót használok a mosáshoz, és szinte mindenféle flakonos hipiszupi tisztiítószer helyett csak egy ecetes saját kreálmányom van. Most a folyékony szappant cseréltem le hagyományos szappanokra, amiket papírcsomagolásban tudom megvenni ezentúl. A család szereti! :)
• Kirándultunk a Gerecsében. A túrázás önmagában eléggé műanyagmentes, mert ugye mindenkinek van saját kulacsa, és vagy otthoni szendvicset viszünk, vagy útba ejtünk egy éttermet. Most a napközbeni szendvicsalap vásárlásnál külön figyeltünk, így eltettem reggel a szokásos pékáruvásárlós vászonzsákomat, abban vettük és vittük a bagetteket. A kockasajtunk nem volt zerowaste, de eléggé műanyagmentes :D , viszont így, hogy az erdő közepén kentük meg vele a bagetteket, a csomagoló szalvétákat megspóroltuk. Nasinak volt nálunk muzliszelet, mert sosem lehet tudni, de ezt végül haza is hoztuk, csak a házi muffin fogyott el. Igen, nem fogyókúrásak a túráink, de ez kifejezetten nem célunk :D
• Nyaralni indultunk... Na ez egy igazi kihívás volt, mert hát önellátós kis faházas szállásunk volt Erdélyben, ahova sok ennivalót, alapanyagot, napközbeni apróságot terveztem vinni, és hát a hazai csapvíz mániám külföldön, valahogy alábbhagy. Úgyhogy itt egy hét alatt a havi átlag műanyagszemetünket sikerült sajnos előállítanunk, mert vittünk egy karton ásványvizet, csomagolt müzliszeleteket, ropit, sőt még a fiúknak két gyümölcspüré is bekerült a csomagba.
  A kint csapvíz egyébként abszolút iható volt és semmi gondot nem okozott, csupán az íze volt furcsa, olyannyira, hogy még a kávé is más lett tőle... Így aztán felesben kevertük ásványvízzel, hogy iható is legyen :D
  Ezen a téren még rengeteget tudnánk fejlődni!
• A július a nyaralás mellett a befőzés hónapja is. Készült több hazai lekvár már, tervezem a paradicsom befőzését is majd, és több alkalommal került a fagyasztóba sóska, spenót és mángold is. A fagyasztás eddig csak műanyag zacskóban volt elképzelhető, de most kipróbáltam a meglévő tartós műanyag dobozokat bevetni és a vajas dobozokat újrahasznosítani. Ezzel picivel több helyet foglalnak el a fagyasztóban a dologok, és a vajas doboz minőségében sem vagyok biztos, de úgyis hamar elfogy majd... 
• Szülinapoztunk is, a hónap végén lett 5 éves a nagyfiam. Kiscsaládi buli volt csak, saját tortával, egy újságpapírba -nagyon dekoratívan- csomagolt ajándékkal és saját gyártmányú, már sokadjára használt dekorációkkal. Nem volt lufi, nem volt extra micimackós papírtányér, sem szívószál, csak vidámság és jókedv. 
• Könyvtárba járunk: idén kezdtük, és a fiúk imádják, havi szinten 10 új könyvet végignézünk, olvasunk az otthoni kedvencek mellett! Ugyan nem műanyag, de sokkal ökobb és gazdaságosabb, mint mindig megvenni.

Hát valahogy így alakult nálunk a műanyagmentes július. Csetlő, botló, de próbálkozó. Folytatjuk tovább, amit most elkezdtünk és éljen a szívószálmentes augusztus! :) 

Sokat vaciláltunk, hogy vajon menjünk-e vagy inkább majd jövőre... aztán belevágtunk. Nem egy egzotikus vadon, de a Magas-Tátra nem kifejezetten kisgyerekes terep, mert ha csak a térképre nézünk, jól látszik, hogy kevés és hosszú, egymással inkább párhuzamos túraútvonalak vannak arrafelé. Nem jellemző a 3-4-5km-es körtúra, amit kisgyerekekkel is be tudunk járni. DE szeretjük a Tátrát, mert gyönyörű, így hát felpakoltunk és nekivágtunk.

A Tátra egészen más terep, mint az Alpok, és nem csak azért mert gránit,  vagy mert kis kiterjedésű magashegység, hanem mert itt nincsenek mindenhol -nyáron is működő - felvonók, vagy autós hegyi utak, hogy pár km-es túrákat szervezzünk magunknak. Itt kell a lábunk, ha igazán szép és magas helyre akar jutni az ember! ;) Na persze ez a varázsa is a hegynek! :) Gyerekekkel mégis fontos, hogy bejárható utakat találjunk, és ne monoton gyaloglás legyen az egész kirándulás. 

 

Majdnem 10 év telt el azóta, hogy utoljára, és akkor még kettesben erre jártunk, és a környék sokat fejlődött. Most a gyerekekkel három kisebb túrát terveztünk kb. 5km-es távolságokkal, ami a szint és a terep nehézségei miatt bőven elegendőnek tűnt elsőre.

Első nap a Tarajkát (Hribienok 1284m) céloztuk be, mert ez a túra szinte a szállásunktól (Novy Smokovec) indult, így nem kellett semmiféle jármű aznap. Ide megy egyébként egy szuper sikló is, de ez csak a B terv volt ;) A sikló alsó állomásától a kék, majd piros(magisztrále) jelzésen körben jutottunk fel a Tarajkára,  ahol egy csomó faragott medve várt :) Ez volt a sikló felső állomása is, így nagy volt a nyüzsgés. Elsőre ennyit is terveztünk, ami ezután jött,  az a "majdmeglátjuk" kategória már.
Kis pihenés, játék és ebéd szünet után továbbmentünk a piros jelzésen a Tarpataki-Nagy-vízeséshez. Itt egyszer csak szembetaláltuk magunkat egy rókával. Igazi, vörös, nagy és gyönyörű. Pár másodperces farkasszemezés után elszaladt, mi pedig visszakanyarodtunk Tarajka felé, de ez így egyben mesés volt. Mivel a Kicsi közben bealudt a hátamon, így egészen az autóig mentünk le, nem siklóztunk lefelé sem. Csak elméletben "szakértettük" meg, hogy hogyan működik és mikor indul, miért forog a kerék, mikor mozog a sodrony és még kb.4 millió fiús kérdés... de álltuk a sarat!
Végül is 10km lett az első napunk (a délutáni bevásárlással együtt, mert elfelejtettük leállítani az "alkalmazást"), de a gyerekek este még focimeccset rendeztek az udvaron, szóval azt hiszem jól bírták. A siklóval ez a túra könnyen rövidíthető és igazán kisgyerekes terep volt.

Másnapra a  Csorbató feletti Elülső-Szoliszkó csúcsot (2093m) néztük ki, ami az egyik legkönnyebben járható 2000-es. Mivel  az út maga nem hosszú, úgy döntöttünk, hogy belefér, ha vonattal megyünk a tóig, és nem autózunk aznap sem. Vonatmániás gyerekekkel már kb. ez is elég lett volna egy napra!
A tótól felvonó visz fel 1840m-re, ami nagy segítség. Fent kicsit hűvös és felhős hegyi időjárás fogadott, úgyhogy hamar elindultunk felfelé, mert hegymenetben ritkán fázik az ember :D . Szép lassan bandukoltunk fel a törpefenyők között a lépcsős sziklákon. A gyerekek nagyon élvezték, a nagyfiam is könnyen ment/mászott felfelé. Neki nincs tériszonya velem ellentétben. Kb. egy óra alatt értünk fel, de megérte. Igazi mászós élmény volt néhol még nekünk is. Lefelé kicsit hosszabb volt az út a "sziklalépcsőkön". A felvonótól a csúcs oda-vissza nincs 2km sem, és kicsit több mint 2 óra alatt "megjártuk", de ebéddel, játékkal és a vonatozással mégis fullos nap lett belőle. És igen, este volt foci is... 

A következő úticél a Kő-pataki-tó volt, vagyis egész pontosan a tótól a Nagy-Morgás hágó felé vezető út (szintén a magisztrále). A tóig ami 1751m-en van,ismét felvonóval mentünk. Innen indultunk el hágó felé a kővel kirakott úton. Tudtunk, hogy a hágóig nem jutunk el, vagyis sejtettük, és mivel időközben úgy befelhősödött, hogy nagyjából 30m-re láttunk, tényleg visszafordultunk kb. félútról inkább játszóterezni (a tó mellett 1751m-en. ..). A fiúk elvezték a köveken botorkálást, még akkor is ha kilátás nem nagyon volt, vagy éppen ezért, hogy a felhőkben járunk... Nekik ez olyan volt, mint ha a felhők fölött jártunk volna :) A játszótérről aztán a csodás panoráma kárpótolt, és ezzel búcsút is vettünk a Magas-Tátrától.

Hazafelé tettünk egy kis kitérőt a Bélai-Tátra felé, azaz megnéztünk a hegyet a másik oldalról is. Egészen más arcát mutatja a hegy onnan. Zár település után pici sípályák fogadtak, és onnan indult egy zöld turistaút, amin egészen a Zöld-tavi menedékházig lehet eljutni. Mi persze ezt nem is terveztük, csak besétáltunk egy kicsit, hogy aztán jólessen az 5,5 óra autózás hazáig, de így is szép volt, jó volt, visszamennénk! :)

Ki ne vágyna egy árnyas erdei tekerésre széles, aszfaltos és autóforgalommentes úton, ahol van távolság, minimális szintemelkedés, nyugalom és a természet... nem utópisztikus, van ilyen hely... nyilván - vagy legalábbis remélem - több is, de mi most a Vértesbeli Fáni-völgyet jártunk be, na jó, csak a felét, de az pont ilyen volt.

Nyár van, meleg, nagyon meleg, de nem lehetünk mindennap a strandon és különben is olyan jó volna valami aktívat is csinálni. A gyerekek imádnak bringázni, a kicsi (2,5) futóbringával száguld, vagy inkább csak utazik a gyerekülésben, de a nagy (5) már tudja tolni neki rendesen... Már nem elég, ha kimegyünk egy házkörre, vagy kettőre... kell a terep és a kilométer. De meleg van, vagy ha épp kicsit enyhébb is a nap, akkor is tombol az UV... szóval árnyék kell, tópartok (amit ismerek) kilőve. 

Mi kell egy jo bringázáshoz? Bicikli. Na meg sisak, soook innivaló és kb. mégtöbb ennivaló, mert gyorsan fogy az energia :)

Vérteskozma határában indul a Fáni-völgy, amely egy 15km hosszú erdei aszfaltozott útat jelen. Nevezhetjük bringaútnak is, de tulajdonképpen nem az. Az elején van egy pad és egy szebb napokat is látott valamikori focipálya maradványai. Innen indul az aszfaltos út, ami elvileg sorompós, tehát nincs autós forgalom, nyugodtan el lehet engedni a gyerekeket előre. (További infó a völgyről)

Amikor ott jártunk, épp csak 28 fok volt, hidegfront... :) de ahogy beértünk a fák közé az árnyékba, hát bizony, szinte fáztunk. Jó volt, és bátran ajánlom az igazán kemény nyári napokon is. :)))

Csak bringásokkal találkoztunk ill. 2 db autóval össz-vissz. Annyira ideális volt, hogy el se hiszem... :) Menjetek tekerni gyerekkel vagy gyerek nélkül :) Jó lesz :) Minimális szintemelkedéssel kell számolni, azaz először inkább csak lejtővel és szabad gurulással, ami visszafelé sem bosszulja meg magát, nem kell "hegyeket" mászni. Kanyarog az út jobbra, balra, fel és le és oda-vissza egy csoda ahogy suhansz a természetben...

Ha ismertek még hasonlóan biztonságos és árnyékos bringautakat vagy bringázható terepet, légyszí' osszátok meg velünk, mert van még pár szabad hétvége a szezonban.

...és hogy hogyan tanul meg bringázni a gyerek? Arról itt olvashattok!

Fenntartható fejlődés nem létezik. Vagy legalábbis nem olyan értelemben, ahogy azt gondoljuk, azaz nem lehet úgy fejlődni, gazdagodni, hogy közben a természet számára ez fenntartható legyen. Már tovább nem... Ha többet veszünk el, mint amennyit a természet adni tud, akkor az bizony nem lesz fenntartható, akkor sem, ha közben napenergiát is használunk és újrahasznosítunk... Sajnos! Ezeket nem én találtam ki, bár abszolút logikus, csak sosem gondoltam még így végig. ( www.sivaramaswami.hu )

Így tehát a saját igényeinkből és a luxusból is lejjebb kell adnunk. Ez egy nehéz kérdés, mert mindenkinek megvan a saját megszokott életszínvonala és abból nagyon, de nagyon nehezen mond le önként. Olyan dologra vehetők rá az emberek, ami számukra közvetlen anyagi előnyt jelent.... például nem szakítják le a műanyag zacskót, ha az pénzbe kerül, de amíg ingyen van, addig ez gondolkodás nélkül megy... ilyen az emberi természet. 

A kényelem erős ösztönző, és nem szeretünk áldozatot hozni. Ha van társadalmi elismerés, akkor persze egy kicsit talán könnyebb, mint pl. most a műanyagmentes-július esetén, de az a helyzet, hogy ettől függetlenül is most bizony nekünk is többet kellene tennünk. Mindenkinek... Most már ne várjunk a nagyvállalatokra, a világ vezető hatalmaira, hanem cselekedjünk mi magunk. Piciben. De az igazi változások így kezdődnek...

Elcsépelt mondat, de a nagy óceánok is apró vízcseppekből állnak...

(Fotó: pixabay.com)

Ahogy próbálom zöldebbé tenni a háztartásunkat, úgy jövök rá,hogy a gyerekkorom napi gyakorlatai, a spórolós és a mindent újrahasznosító szemlélet, amiket oly nagy lendülettel cseréltem le trendi és kényelmes változatokra, bizony nagyon is környezettudatosak voltak. Csak akkor nem ez volt a fő motiváció.

De akkor most tényleg vissza a gyökerekhez: 

• ezerszer használt bevásárlótáskák, alias szatyrok használata a mindig új műanyagok helyett, még ha az is van ráírva, hogy öko vagy lebomló (azóta kiderült sajnos, hogy mégsem bomlik sehova, forrás: www.theguardian.com). A nagyinál még ma is megvan az a színes csíkos "szatyor", amivel a boltba lejárt, amikor még tehette. Most már csak zacskókat gyűjt benne, mert ugye mindenkinek van "zacskógyűjteménye is arra az esetre ... ". Én a mosható vászontáskákat szeretem, vagy azt ami icipicire önmagába visszagyűrhető. Tulajdonképpen mindegy is, hogy milyen, a lényeg, hogy használjuk újra és újra...
  Kinek ismerős a csepegtetőn száradó elöblített nylon zacskó? :D
  
  
• nem folyóvizes mosogatás, ami pedig olyan "szuper" volt, mert nem vártam össze a nagy kupacot, csak gyorsan elmostam azt a pár darabot. Régen a nagyinál még egy nagy piros "vájdling" is volt a mosogatóban, és azt engedték tele vízzel, csak hogy kevesebben is el lehessen mosogatni. Az öblögetés szintén így zajlott... nos ezzel nem békültem még ki, mert utána habos marad az edényem. Ezen még finomítok...
  
  
• "le a lámpákkal!", csak akkor ég egy lámpa ha tényleg kell. Nem olyan trendi full világos a lakás, mint a filmekben, ahol amikor valaki hazaér az üres lakásba, már az összes helyiségben ég min. egy kis lámpa. Ezt mondjuk a filmekben se értettem sose. Ahogy azt se, hogy miért kell kivilágítani mondjuk egy bezárt üzletet... A biztonsági oldalát értem, na de akkor is...
  
  
• csapvíz az ásványvíz helyett otthon és éttermekben is. A nagyiéknál ez sosem volt kérdés, szuper finom és hideg a csapvíz, ott volt a jófajta szódás szifon és nem igen jártak étterembe, vagy ha igen, hát nem vizet ittak :) Nálunk más a helyzet, sokszor ugrunk be útközben enni, de most már sehol nem akad fenn a szeme senkinek, amikor kikérünk egy kancsó csapvizet, 4 pohárral és szívószál nélkül :) Ez nagyon jó! Kisgyerekekkel meg aztán pláne, minek igyanak valami édes löttyöt evés után (vagy esetleg előtte/helyette).
  
  
• újratöltős kulacs suliba, kirándulásra, játszótérre stb. A kulacsba pedig csak sima víz kerül, máskülönben egy idő után elmoshatatlan lesz... 
  
  
• telén pulcsiban vagyunk a lakásban, és nem kell felfűteni a házat 23-24 fokra, csak hogy egy gatyában mászkálhasson mindenki. A gyerek sem fog megfázni, tuti. A nagyiéknál home made kötött kardigánok sorakoznak a szekrényben, mi meg trikóban mászkálunk decemberben? Minek is? Kivitel, amikor panelban vendégeskedünk, na a központi fűtés egy külön fejezet lenne... 
  
  
• szezonálisat és hazait ettünk, nem volt nyáron banán, télen eper, sőt, amikor érett a kertben a cseresznye, akkor abból volt a leves és a sütemény is, készültek a befőttek és a lekvárok. Azt ettük és akkor, amikor az éppen érett a kertben, vagy úgy általában a közelben. Ez régen "persze" egyszerűbb is volt, hiszen a boltokban sem nagyon volt más, de mennyivel környezetbarátabb volt :)

(Fotó: pixabay.com)

• nincs kidobott étel. Olyannyira nem, hogy ez először eszembe sem jutott, mint régi dolog, olyannyira természetes nekünk ma is. Miért dobnánk ki??? Miért veszünk olyat, amire nincs szükségünk??? Átgondoljuk a vásárlásokat, mindig bevásárlólistával megyünk boltba, ha főzünk (jellemzően naponta), akkor számításba vesszük, hogy van-e maradék, és azt beépítjük, kiegészítjük, stb. De el nem dobjuk, kivéve ha tényleg megromlott, de ha az ember kicsit odafigyel, akkor ez azért elkerülhető. Egy főtt étel másnap még simán fogyasztható, pár kivétel van, amit nem ajánlatos újra melegíteni. Egy jófajta pörkölt, vagy káposztás étel pedig másnap talán még finomabb is... Általános szabály, hogy 48 óráig simán megesszük a maradékot, max. 72 óra a határ.
  
  
• húsmentes hétköznapok. Otthon régen jellemzőn a szerda és a péntek volt a teljes húsmentes nap, és emellett is gyakran volt főzelék, tésztaféle, sűrűbb leves. Ennek anyagi okai voltak, de mára rájöttem, hogy a zöldségalapú étkezés sokkal sokkal egészségesebb, mint az a rengeteg hús, ráadásul ökológiailag is előnyös. Nem leszünk sose vegetáriánusok, egy jó kis házi töpörtő, vagy gyros igenis jól tud esni... a gyerekeknek meg mindenre szükségük van, a húsra is. Nade a zöldségek ott nőnek a kertben nálunk vagy a mamánál, eszméletlen változatosan és színesen lehet főzni, szendvicskrémeket készíteni, egészséges is, úgyhogy leszámoltunk a mindennapi húsevéssel, és köszönjük, jól vagyunk :)
  
  

• örökölt játékok és ruhák: akkor nyilván sokan utáltuk, hogy minden játék és ruha használt volt, néhol kopott is. De mennyivel tudatosabb dolog, valamit továbbadni, örökölni, megjavítani és használni, mint kidobni és újracserélni. Szerencsére a használt játékoknak ma már van piaca, kisgyerekes anyaként ezt ki is használjuk. :) A használt ruhák minősége pedig olykor még jobb is, hiszen jópár mosáspróbán átesett már. Amióta megvannak a gyerekek, évszakonként eljutunk egy-egy baba-mama börzére, a kinőtt holmikat pedig vagy a védőnéninken keresztül adjuk tovább, vagy ismerősöknek, ha nyitottak rá :) 

• üveges sör műanyag ládával: ami visszaváltható, és újratölthető, így maximálisan hulladékmentes. Nem vagyunk nagy sörösek, így eddig a dobozos sör figyelt a hűtőben, hátha be kell ugrania... Vidékre kiköltözve azonban rájöttem, hogy bizony vannak ám még itallerakatok (biztos eddig is voltak, csak nekem esett ki...) és lehet nagy tételben is vásárolni, aztán visszaváltani...
  Sajnos nemrég a kedvenc visszaváltható szörpösüvegeimet műanyagra váltották, így az már kevésbe lesz öko, de majd akkor inkább sört iszunk (haha...)

• hagyományos szappan a folyékony helyett: bár sokkal trendibbnek hat egy nyomós szappanadagoló, sem az összetétele - nem csilliárdokért vásároltam - sem pedig a műanyag csomagolása nem túl öko. Szemben a hagyományos és természetes szappanokkal, amiket papírcsomagolásban tudok rendelni. A család ezt használja a fürdéshez is, szeretik és abszolút nem szárít, mint ahogy az emlékeimben élt a "szappan". Én még többnyire ragaszkodom a natúr-tusfürdőmhöz, de csak mert imádom az illatát...

Ha van még hasonló régi, de kifejezetten környezetbarát megoldásotok, osszátok meg velünk. Számtalan helyen lehet és tudnánk takarékoskodni a Föld forrásaival, ha egy kicsit más szemmel néznénk pl. a vízcsapra, ahonnan úgy tűnhet, hogy vég nélkül folyik a tiszta ivóvíz.

Pár napja nálunk épp vízszünet volt. Ez nem bevett gyakorlat (csőtörés volt a környéken), de nem az első eset, mert fejlődőben lévő kertvárosias részen lakunk. Ilyen esetekre van egy karton ásványvíz a kamrában és egy 5 literes kanna megtöltve csapvízzel. Nos, mivel a gyerekek esti fürdését nem tudtunk elnapolni, lévén, hogy előző nap ezt a kártyát már kijátszottunk, így muszáj volt gyorsan lefürdetnem a két fiút. Szumma 3 liter vízben megfürödtek. Ketten. A kádban pancsizás, de még a "gyors zuhany" is ennél azért jóval több... pedig láttam, látták ők is, hogy így is lehet... 

Ha tetszett, ezt is olvasd el: 3 lépéssel kezdtem zöldebbé tenni a háztartásunkat :)

Biciklizni mindenki tud, csak nem mindenki gyakorolja! A gyerekeknél ez már szinte a (mozgás)fejlődés része, ahogy a mászás, felállás, bilizés, lépcsőzés váltott lábbal stb. ezért is pörögnek rajta a szülők (egy részük legalábbis biztos, és bevallom először kicsit én is). De aztán ahogy pipa kerül a "biciklizéshez" is, és pláne, hogy kinövi az első kétkerekűt, abbamarad a tekerés, pedig ez egy szuper sport, kiváló kikapcsolódás, és egy bringatúra közös élmény a családdal majd aztán a barátokkal is. Na ez utóbbiak miatt hajtottam egy kicsit a témát, mert mi imádunk bringázni.

De hogy is tanul meg a gyerek biciklizni? Hát ez a kérdés először nekem is fejtörést okozott, mert az én mindig óvatos és két lábban a földön álló gyerekem, bár szuperül ment a futóbringával már kb. 2 éve, a tekerőset nem igen szívlelte. Mert inog, eldől, nehezebben ér le a lába ill. útban van rajta a pedál... :D Nyilván sokan vannak, akiknek ez megy mint a karikacsapás, de a környezetünkben más szülőkön is láttam a vergődést a pótkerekek és a seprűnyél között. A gyerekek pedig szívesebben mentek inkább a kismotorokkal... na de kismotor túrát mégsem szervezhetünk (egyébként nem is hangzik rosszul, csak az úticél kb. a legközelebbi játszótér lehet).

A bringázáshoz egyensúly kell, ami az idegrendszer fejlődéséhez köthető, így elsősorban idő kell, erőltetni nem lehet ezt sem. Annyit tehetünk, hogy lehetőséget teremtünk a csemetének, hogy ha kíváncsi rá, kipróbálhassa a kismotort, a futót, majd a tekerőset...

Ahogy egy baba stabilan járni kezd, már jöhet a kismotor. Ebből többféle méret is van, és szuper játékszer. Az első zsákutca, amikbe itt belefuthatunk, az a "nyuszimotor", amivel úgy igazán csak "orraesni" lehet. A másik téves irány, bár babakocsi helyett vicces, az a háromkerekű tolható triciklis akármicsodák. Én még sosem láttam, hogy ezt valóban hajtotta is volna a gyerek, és kb. semmi köze a biciklizéshez. Inkább olyan mint egy gokart nagyon pici hajtókarral az első keréken - ergo masszív szívás az egész.

Aztán 2 év körül sokan futóbringára váltanak. Ez egy nagyszerű találmány, kiválóan fejleszti az egyensúlyt a kismotorral szemben. Nálunk a fiúk fejenként kb. 2 évig ezzel száguldoztak, nagyon szerették, és még később is sokan szívesen visszaülnek rá! A krétával rajzolt akadálypályákon és mini utcákon nagyszerűen száguldoznak és ügyeskednek ezzel.

Ha már a futóbringával tud úgy menni a lurkó, hogy mindkét lába a levegőben van, láthatóan van némi egyensúlyérzéke, akkor jöhet a tekerős bicikli. Ne essetek abba a hibába, mint mi, hogy nagy biciklit vesztek, "majd belenő" jeligével, mert az bizonytalan lesz neki. Egy 12-es méretű futóbringa után 12-es vagy max.14-es tekerős biciklit vennék, elég újdonság, hogy azon hoppláhopp van már pedál.

Mi először -használtan- egy szuper 16-os vettünk, mert arról is épphogy leért a lába... na de sem fel- és leszállni, sem számára biztonságosan megállni nem tudott vele, így a bringa a sarokban várakozott. A pótkerekes megoldást eleve elvetettük, mert azzal rossz technika rögzül, kanyarban jellemzően kifelé dől a bicikli, nem pedig befelé, ahogy dönteni kell, és kb. semmire nem tanít, csak nem kell szülőként a partvisnyelet szorongatnunk. Nem mondom, hogy pótkerék után nem lehet biciklizni, mert lehet, de az nem a pótkerék miatt van...

A seprűnyél a másik lehetőség az elején. Ezzel már ment, mert én tartottam, de nem kapott rá az ízére és nem volt élvezetes igazából se neki, se nekem... Így aztán szintén használtan beszereztünk egy kisebb bringát, ami nem sokkal volt nagyobb a futónál. Ez már nagyon bejött, mert egyedül tudott vele közlekedni, igaz ugyanúgy lábbal hajtva, mint a futóval, de sebaj. A biciklit töviről hegyire kielemezte, tekergette a pedálját, nézte a láncot, letakarította ezerszer, mint egy gondos bringás, aztán tologatta is, vagy lábbal hajtotta. Stabil és biztonságos volt, mert mint bicikli már igazából kicsi volt, DE erre épp ezért szívesen felült.

Aztán egyszercsak, ahogy megvolt a lendület, felkerült a lába a pedálra, és hopp, már ment is. Hogy ezt a lépcsőfokot mikor ugorja meg egy gyerek, 3, 4 vagy 5 évesen, az teljesen egyén függő.
Megállni először úgy tudott, ahogy a futóval, nem volt semmi gond, ezt volt számára a begyakorolt és biztonságos megoldás. A fék a következő lépés...

Ha már megy a tekerés, akkor nincs megállás, jöhetnek a kilométerek, a hosszú tekerések. Így fejlődik a gyerek egyensúlya, tájékozódási képessége, a kitartása és a koordinációja, hogy aztán picit később képes legyen a táblákra, forgalomra is figyelni, aztán majd pl. a váltót is helyesen kezelni.

A gyerekek utánozva tanulnak. Ez igaza a bringázásra és a közlekedésre is. A "jobbra tarts", a stop tábla és egyéb alapszabályok úgy tanulhatóan, ha sokat biciklizünk együtt. És akkor itt az utolsó zsákutca, ha nem adunk lehetőséget a tanulásra és a gyakorlásra.
A kisforgalmú és jól belátható utcák, lakóövezetek, tópartok, parkok és a bringázható erdei utak, tanösvények mind szuperek az első bringatúrákhoz, és mindenhol tanulható valami. Komoly lecke például a sáros tócsán való áthajtás, vagy a dombról legurulás is... ;) A gyerekek mondták! :)

(Fotók forrása: pixabay.com)

Szerintem nagyon sokan emlékszünk a régi házi szódás szifonokra. Nekünk halványzöld volt, amibe csak nagyon koncentráltan és határozott mozdulatokkal lehetett beletekerni a kis patront, hogy abból ne szökjön ki a CO2 idő előtt. A patronra aztán ráfagyott a kezem, az első szóda pedig visszapattant a pohár aljáról olyan ereje volt. De jó volt, rég volt, és elmúlt (a mi esetünkben legalábbis).

(Fotó: nlcafe.hu)

Aztán elborította a boltokat az előre csomagolt szénsavas (és egyéb) ásványvíz, most pedig minket az ebből keletkező szemét. A tengereken úszó műanyagszemétről nem írnék most, ennek mindenki utánaolvashat, de mindenesetre riasztó méreteket öltött már, és azonnali lépést igényel. Mindenkitől!

Írtam már a hulladékcsökkentő próbálkozásaimról és hogy mi minden van, ami felesleges, és ezért megpróbálom meg se venni. A buborékos víz nem tartozik ezek közé, a szörp és fröccsszezon kezdetén ez kihagyhatatlan.

De a karton vizek hazacipelését és aztán a szelektív kuka tömését meg akartam szüntetni, mert az újrahasznosítás jó dolog, de még jobb, ha nincs is rá szükség. Nálunk nincs házhoz szállítós szóda, így marad az otthoni patronos megoldás. A környezetemben nincs már sehol régi szifon, amit bevethettünk volna, viszont van már  jó pár modernebb verzió. A mi új családtagunk ez lett:

(Foto: darrenbloggie.com)

Egy hónapos tesztüzem után elmondható, hogy a gépezet szuper, finom szódát csinál, ami aztán tartja is a buboréktartalmát a flakonban. Készült a szódával már palacsinta, ott is működtek a buborékok.
A gép mechanikus, egy elég nagy CO2 patron van benne, ami kb. 60-80liter szódához elegendő. Ez függ attól is, hogy ki mennyire szereti savasan az vizet. Mi átl. 4 gombnyomással készítjük, és ez kb. az enyhe ásványvíznek felel meg. A patron és a flakon is a szódagép tartozéka volt. Először azt gondoltam, hogy kell majd mindkettőből egy tartalék, de eddig úgy tűnik, hogy felesleges lenne. A szóda kb. 2 mozdulattal kész, azonnal iható, a gép halk, teszi a dolgát, így szükségtelen még egy palack. Ha a patron kifogy, akkor kb.3ezer Ft-ért becserélhető egy telire több nagy élelmiszeráruházban. Még nem cseréltem, de utánakérdeztem, és a hazai forgalomban legelterjedtebb SodaStream és SodaCO patronok egyformák, és cserélhetőek is, így reményeim szerint, ha kifogy akkor rögtön a másnapi bevásárlással meglesz a cserepatronunk. Remélem tényleg így lesz! :)

Nem mondom, hogy soha többé nem veszünk "zöld vizet" (mi az enyhén savas ásványvizet szeretjük), de a szelektív kukánk biztosan nem ezzel lesz már tele!!!

Ha még nem jártatok az Esztergom melletti Búbánat-völgyben, akkor épp itt az ideje. Nagyon szép körtúrát tettünk arra a gyerekekkel nemrég, amikor még kissé visszafogottabb volt a nyár. 

A 11-es főút mellett a tavakhoz vezető út elején tettük le az autót. A túra szépséghibája, hogy innen a piros háromszöget követve kb. 300m-t a főúton kell megtenni. Ezen nincs mit szépíteni, gáz és veszélyes is, de nem tudtuk levágni. De szerencsére elég hamar elértük a kis ösvényt, ami a főutat elhagyva jó kis emelkedővel indul az erdőben. Merőlegesen a szintvonalakra... de cserébe árnyékos! :) 

Némi kitérő után, a Hideglelős-kereszttől elsőosztályú panoráma tárul elénk a Dunára és szemben a Börzsönyre is.

Innen visszatérünk a piros háromszögre és a meredek ösvényünkre, és csak toljuk felfelé. Néhol tényleg olyan meredek, hogy a gyerekek már négykézláb másznak fel, mi meg betudjuk egy max-os vádliedzésnek.

 (Fotó: kirándulástippek.hu)

A mászásnak aztán egyszer csak vége lesz, és már kifejezetten kellemes a túra, mondhatnánk, hogy innen már csak lefele. A sima piros sáv jelzést elérve, azon jobbra tartunk, és ez már egyenesen elvisz a búbánatvölgyi tavakig. Árnyékos erdőkön át vezet az út, ami a melegben is jó dolog, ha az ember túlélte a túra elejét.  Van benne hullámvasutas kis ösvény, sorompóként az útra bedőlt fák, régi avarral teli árok és kb. minden, ami két kis gyereknek izgalmas lehet. Nem egy felkapott útvonal, legalábbis mi 0 db emberrel találkoztunk az út során, de szép. A túra végén mi rövidítettünk, mielőtt a piros sáv elérte volna a Fárikúti utat, keresztülvágtunk a mezőn, és egyenesen a tavakig mentünk. Ez az út a Kerek-tó jobb oldalán ér ki. A büfé a másik oldalon van... :D

A túra szuper volt, 7,5 km lett. Az eleje combos, a nagy része viszont igazán könnyű. Jó kirándulást! :)

Régóta érlelődött bennünk a gondolat, hogy ismét nagy hegyeket lássunk. Jártunk már a környező országokban, sőt kicsit távolabb, kicsit magasabb hegyek között is még kettesben, de amióta gyerekeink vannak, csak belföldön túráztunk, ami gyönyörű, de akkor is más... Így hát végre nekivágtunk, az akkor 1,5 és 4 éves fiúkkal Ausztriának.

Oké, nem a világ vége, nem egy extrém hegyi túra, de terveink szerint nem csak az all inclusive apartmanunk teraszáról akartuk megszemlélni a távoli hegyeket. Karintiát néztük ki magunknak, mert ott már igazán nagy magasságok is vannak, autóval 6 órán belül elérhető és bőven van felvonóval kombinálható túralehetőség. A felvonó azért volt most különösen fontos, mert kisgyerekkel máskülönben nem jutunk messzire, pláne nem magasra. Ausztriában sok helyen működnek a turisztikai kártyák, amit egyszer megvesz az ember és amivel aztán számos szolgáltatást ingyen vagy nagy kedvezménnyel lehet igénybe venni. Mi is ezt terveztük, és az egy hetes nyaralást gondolatban már jó előre háromszor is megtöltöttük programmal. :) Nem volt nehéz...

A szállásunk a Millstätter See partján volt, egy kempingben. Nem sátraztunk, egy apartmant béreltünk önellátással, nekünk ugyanis csak kicsi sátraink vannak, ami alvásra szuper, de eső esetén nagy szívás. A tó egyébként  kb. 600m-en van, így akár fürödni is lehetett volna, ha melegebb hetet fogunk ki... Nem fürödtünk... de sebaj :)

A tervezés-szervezés apa feladata, ő nézte ki a túrákat, a szállást, intézte a biztosítást és az útvonaltervet. A pakolás anya-dolog (nálunk legalábbis). Elég sok cucc jött össze, mert egy hét az már idő, és az időjárást nehéz kiszámolni, így készültünk minden félével. A kicsinek még vinni kellett az utazóágyat, sőt az ikeás etetőszéket is, vittünk ágyneműt, törölközőt és mivel önellátós nyaralást terveztünk, így vittünk pl. kávét, zabpelyhet, a kásához, lekvárt, kerti zöldségeket és némi üveges babakaját is, mert a 1,5 évesem még épp megette, és jobb volt, mint a szendvics. A pakolás az egyszerűség és praktikusság jegyében zajlott.

Az út Budapesttől 540km, ami nettó 5 és fél óra autózás. Ez okozza az első fejtörést, mert két kisgyerekkel ez bizony sok. Szerencsére az időjárással szerencsénk volt, azaz nem volt nagy meleg, de úgy döntöttünk, hogy éjjel, vagyis inkább hajnalban indulunk, hogy lehetőség szerint aludjanak még pár órát a kocsiban. A tervezett indulás éjjel 03:30! A fiúk ruhában aludtak, de még így is felébredek annyira, hogy nem aludtak vissza rögtön a kocsiban. (ez volt az első ilyen indulásunk... ) Édesen félkómásan csacsogtak hátul... Aztán győzött az álom... Egy határ előtti gyors tankolás és kávébeszerzés után suhantunk tovább az osztrák utakon. Úgy terveztük, hogy kb.félúton tartunk egy reggelizős hosszabb pihenőt, de aztán akkorra alvás volt a hátsó sorban, hogy 4 és fél óra után, immár a wörthi tónál álltunk csak meg. Itt aztán több mint egy órát mászkáltunk, nem kellett sietnünk, mivel még csak 8 óra múlott...

Mivel időnk mint a tenger, útközben megálltunk még Annenheimben, ahonnan kabinos és ülőlift visz fel a Gerlitzen csúcsra, 1900m-re. Ez pont útbaesett egyébként, nem volt plusz kitérő. Odafent nem időztünk sokat, mivel kb.5 fok volt (lent 22fok) és még csak ismerkedtünk a panorámával és az otthoni nyár után a hűvösebb hegyi klímával, de akklimatizációs "kirándulásnak" a 0. napon tökéletes volt.
(A felvonó a Kärnten kártyával ingyenes volt. A kártya 44 euró/felnőtt/egy hét, gyerekeknek 6 év alatt ingyenes (2018))

1. nap: Az első utazós napot kipihenve, reggel eső és 12 fok fogadott. Éljen! :) Ez azonban nem tarthatott vissza semmi jótól, az idő egyre jobb lesz...legalábbis ezt mondták. Gyors újra tervezés után a Kölnbrein gáthoz indultunk, ami Ausztria legmagasabban fekvő duzzasztógátja. A gát 1933m-en van, a hegyek között. Az oda vezető út fizetős, de a Karintia kártyával ingyenes (a tegnapi felvonóval és ezzel már meg is térült a kártya ára). A kanyargós szerpentinen több híd és alagút van és jobbról balról kis vízesések robognak le a völgybe. Csodaszép! Fent újfent elég zord időjárás fogadott, így a gyerekekre gyorsan ráhúztuk a váltónadrágot is(!). Így is nagyon hideg volt: 6fok, szemetelő eső és szél ... ez így együtt nagyon kellemetlen volt még nekünk felnőtteknek is. Sokat így nem tudtunk maradni és túrázni sem, csak a gátat jártuk be és a kiállítást néztük meg. A gát építéséről szóló videót -tele munkagéppel- háromszor is végignéztük. Aztán lemenekültünk a hidegből, gyorsan elintéztük a bevásárlást és hazamentünk pihenni. Délután még felsétáltunk a kemping feletti dombon és onnan is körbenéztünk kicsit. Ez volt a bemelegités :)

2. nap: Végre túráztunk egy kicsit. A Millstätter tó felett A Lammersdorfer Hüttétől (1644m) mentünk fel Granattor-ig, ami 2000m felett van már. A Hütté-ig fizetős út vezet, ami 5 EUR volt. Fent alpesi környezet, mesebeli Hütte és tehenek fogadtak. Nem volt agyontáblázva az út a Granattor-ig, de kb.eltéveszteni sem lehet. ☺ Szerpentines szekérúton és a kanyarokat levágós lépcsős sziklás úton is fel lehet jutni. Igazi alpesi kaland volt egy 4 évesnek és persze a szüleinek is, na meg a kis Potyautasunknak is, aki egyébként szintén gyalogolt egy keveset. 
Fent a gerincen enyhén szólva sem volt jó idő, rettenetesen fújt a szél, így a kaputól mi ugyanerre jöttünk vissza, mert kicsit rövidebbnek tűnt, mint körbe. A túra 6,5km lett, és 500m szint fel és ugyanennyi le is. A Hüttéhez visszaérve megebédeltünk, a meleg leves hamar a kis pocakokban vándorolt. 

Millstätt településen, a tónál már jó idő volt, 22 fokos karintiai nyár, így ha már épp ott jártunk, és nem aludtak el a gyerekek a kocsiban, elmentünk sétahajózni a Millstätter tóra. Ez abszolút pihenős program, és a Karintia kártyával ingyenes (mimás...) 

3. nap: újra lazább felvonózós napot terveztünk. Bad Kleinkirchheimbe indultunk, ahol két ingyenes (kártyával) felvonó is van. Végül a Brunnachalm fele menőt választottuk, mert a másik aznap nem működött. A kabinos felvonó 1902 m-re vitt fel. Az időjárás továbbra is hűvös (max.10fok) és szeles volt, így itt is csak körbenéztünk, játszótereztünk és kb. egy óra után az egy órás déli ebéd szünet előtt, amikor nem mennek a felvonók, lejöttünk. A másik mai program a Falkertsee-nél lévő Heidi Élménypark volt (kártyával ingyenes). A park a mesére épül, aranyos és nagyon szép helyen van. Az 1875 m-es magasság ellenére itt végre nem akartunk megfagyni. A mai alvás is a kocsiban sikeredett, így hazaérve uzsonna után még játszótereztünk a kempingben. A gyerekek sose fáradnak el...

4. nap: megérkezett a beígért rosszidő, mert az eddigi 18-20 fok lent, és 5-6 fok fent a hegyen, itt úgy tűnik teljesen normális volt ;) Ezért ma főzős és játszóterezős délelőttünk volt. Végre időben és meleg ebédet ettünk mind. (Az otthoni kialakult napirend ellenére a gyerekek nagyon jól viselték, hogy a nyaralás során jelentősen csúszott a napi programunk, azaz pl. az ebéd is, néha akár órákat... ) Délután az alvás után pedig szintén a kempingből indulva túráztunk egy keveset, mert a rossz idő végül is csak 5 fokkal hűvösebbet jelent és eső szerencsére itt nem volt. Meredek szerpentines mászós út vezetett az erdőben felfelé egy kis patak mellett, ami csak úgy robogott lefelé mellettünk. Aztán egyszercsak kértünk egy tisztásra, ahol egy tehén nézett velünk farkasszemet. Egy kis gazdaságon át vezetett az út, ahol volt még nyuszi, kakas, tyúkok és még egy páva is. Kb. 1000 m-en lehettünk, és csodaszép kilátás nyílt visszafelé a tóra és a környező hegyekre. A mini túra kb. 4,5 km volt.

5. nap: Újra bakancsot húztunk, és irány a Goldeck. Spittal an der Drau-tól (560m) felvonó visz fel 2050m-re. A köztes állomás, ahol át kell szállni, 1650m-en van. A felvonó a Karintia kártyával ingyenes.
Úgy döntöttünk, hogy felfelé csak a köztes állomásig megyünk, és onnan feltúrázunk egészen a csúcsra, ami 2192 m. Elég borús idő volt, de melegebb mint eddig. Széles kavicsos út vezetett felfelé fenyők, törpefenyők és mindenféle virágos bokor között 210-es jelzéssel. A Goldeckhütté-nél (1929m) csak egy rövid pihenőt tartottunk, mert elkezdett esni az eső. Ennek ellenére hideg nem volt felfelé. A 284-és úton mentünk fel, ami a hegyoldalban vezet, nem pedig fent a gerincen, nem akartunk több szelet. ;)

Mire felértünk a csúcskereszthez elvonultak a felhők, és néha még a nap is sütött, úgyhogy fent ebédeltünk. Volt pad, napsütés, jó levegő, tehén és szuper panoráma. Jah,és ebéd is a hátizsákból. Élveztük, hogy nem kell megfagyni a hegyen - pulcsiban és esődzsekiben, a gyerekek sapkában-. Lefelé annyira jó idő lett, hogy nem is felvonóztunk rögtön le 550m-re, hanem megálltunk középen és majd egy órát csak napoztunk. Elpakoltuk a pulcsikat, kényelmesen pelust cseréltünk, lógattuk a lábunkat, tiszta "hawaii" volt.

Leérve Spittal an der Drau-ban megnéztünk még egy vasútmodell kiállítást (Karintia kártyával ingyenes ), mert a fiúk imádják a vonatokat. Kb.mi lehettünk aznap az egyetlen látogatók, és max.fél órát voltunk bent, de a fiúk boldogok voltak. Olyan csodálatos, hogy minden apróságnak így tudnak örülni!

6. nap: Mára ígérték a legjobb időt, így mára tartogattak a legnagyobb hegyet. Ez felvonóval persze nem akkora dicsőség, de nekünk most az időjárás a legnagyobb ellenségünk. Szóval Mallnitz-ba mentünk, ahonnan felvonóztunk -a kártyával ingyenesen- az Ankogelre, 2636m-re. A csúcs maga egyébként 3000m feletti. Fent meglepően jó idő volt, 7fok, és még hó, ami olvadt, így jó kis csúszós volt a talaj. Úgy terveztük, hogy visszafelé is felvonózunk, de annyira tetszett az idő, hogy úgy döntöttünk, gyalog megyünk le a köztes állomásra 1950m-re. Ez 3km volt lefelé, 700m szint. Kacskaringós, havas, latyakos, vizes majd köves, füves út vezetett le a völgyben. Sok apró hegyi patak robogott le velünk együtt, ezeket is többször kereszteztük. Izgalmas és fárasztó túra volt hirtelen felindulásból, de nagyon jó döntés volt. A spontán túra után Mallnitz-ban -véletlenül- egy magyar étteremben ebédeltünk... nagyon finomat!

Délután Kolbnitz volt a cél, ahol panorámavasúttal mentünk fel 1200m-re. Mivel "eltúráztuk" az időt, az utolsó menetet csíptük csak el, fent sétáltunk egyet és csúszdáztak a fiúk. Pihenésnek aranyos volt ez is! Hazafelé már mindenki azt érezte, hogy kimaxoltuk ezt a hetet és a Karintia kártyát is, és hogy nagyon jó volt! Jól elfáradtunk, de nálunk ez is hozzátartozik a nyaraláshoz.

7. és egyben az utolsó nap: indulás haza! 10-kor indultunk el, és hogy ne legyen olyan hirtelen a hazaérkezés, útba ejtettük Graz felett Teichalm-ot. Ez 1200 m-en taláható: tó, Hütte, tanövény, játszótér, dombok és tehenek. Nagyon hangulatos kirándulóhely, ideális pihenő volt. Majdnem 2 órát játszottunk, sétáltunk és ebédeltük itt. Mivel így nem autópályáztunk Ausztriában, elég későn értünk haza, de ezt végül senki sem bánta.

Nagyon szuper nyaralás volt, rengeteg élménnyel, ami mindenkit feltöltött, és az élményeket még sokáig fogjuk mesélni!

A Börzsöny mindig is az egyik kedvenc helyünk volt, bármelyik irányból is próbáltuk bejárni. Bőven van itt látnivaló, csúcs és turistaút is, kisgyerekkel mégis át kell gondolni, hogy honnan is induljon az ember. Legutóbb Nagybörzsöny lett a főhadiszállásunk egész 4 napra. A település önmagában is megér egy kirándulást, akár autóval érkezünk, akár a kisvasúttal. Van itt kérem minden - a teljesség igénye nélkül -:

• Vízimalom szuper vezetéssel 
• A falu határában egy 13. századi Szent István templom, ami 10-16 óra között van nyitva, így mi nem jutottunk be, de kívülről is gyönyörű volt. Egyébként ki van téve egy telefonszám is, és a kedves ígéret: "Hívásra jövök!" :)
• Csipkefaragások, amiket maga a művész, Kókai Géza bácsi ajánl biciklivel járva a falut. Valóban gyönyörűek a faragások!
• Lek-Vár-lak több százféle lekvárral, szuper hangulattal. A kóstolóért még vissza kell mennünk :)
• Igényes szállás és finom ételek, de ez nem a reklám helye
• Kisvasút, amivel átszállással egészen Szobig mehet az ember, ha épp elunta az életét, az út ugyanis kb.2 óra brutál zakatolás... De ha Kis- vagy Nagyirtás-pusztáig megy az ember, akkor hirtelen az erdő közepén találja magát, és akár a szélrózsa minden irányába elindulhat túrázni egy jót. Ezt teszteltük is természetesen! :)
• Jah és nyugalom, csend, jó levegő, erdő, fű, fa, virág, szóval kb. minden, ami nekünk fontos :)

Az első túrás napunk épp hétköznapra esett és mivel akkor nem jártak a kisvonatok (érdemes előre utánanézni a menetrendeknek!), olyan túraútvonalat néztünk ki, ahol az autós segítséget igénybe tudjunk venni, ugyanis gyerekkel (2,5 és mindjárt 5 évesek) minden km számít. Így esett a választásunk a kemencei kisvasút végállomására, ahova autóval is be tudtunk menni, a Feketevölgy Panzió táblát követve.

Onnan indultunk gyalog a kék jelzésen. Az út a Fekete-völgyben egy régi kisvasút menten ment, amit a természet kikezdett már rendesen. Vonatmániás gyerekekkel szuper volt a régi sínek között és mellett menni. A sín sok helyen megcsavarodott, eltörött, volt ahol több méteres szakaszt mosott bele a patakmederbe egy nagyobb esőzés. Kicsit hátborzongató volt, de nagy élmény a gyerekeknek. Az út elején még egy otthagyott kis kocsi is a sínen volt (lefékezve vagy odacsavarozva, azt nem tudom). A sín maradványok mellett a számtalan gázló is emelte a túra élményfokozatát, ugyanis nem csak a sín, hanem a Cserna-patak is kísért minket egy darabon.

A térkép alapján kinézett szaggatott útvonal, amin vissza akartunk kanyarodni kb. 6-8km-t tervezve összesen, sajnos járhatatlannak bizonyult. Ez nem olyan kivételes eset, nem jelzett turistaút lévén. Némi tanakodás után úgy döntöttünk, hogy ha már itt vagyunk és az idő is szuper, akkor kicsit toljuk meg a napot, és max. majd másnap pihenünk. Így a kék jelzésen indultunk tovább, majd a patakot és a sínt elhagyva felkanyarodtunk a völgyből.

Némi emelkedő és kanyargás  után rátértünk jobbra a piros kereszt jelzésre. Az eső itt csepergett kicsit, de nem volt szél, úgyhogy kényelmesen megebédeltünk egy farakás mellett ezen a szakaszon. A menü a szokásos túra-táp: kifli - kockasajt/májkrém - zöldség (opcionális). Ha nem otthonról indulunk, akkor nem mindig készítünk előre szendvicseket, csak beugrunk reggel egy boltba "este úgyis lesz meleg vacsi" felkiáltással. A gyerekek szerencsére nagyon rugalmasak ebben a témában.

Tovább haladva elértük a Vár-bércet, ami egy magas sziklakiemelkedés, tetején a Salgóvár romjaival. Nem másztunk fel a tetejére, így is volt előttünk bőven km. Az út nem sokára átváltott a sima piros jelzésre, mi pedig elértük Holló-kőt. Ahogy a fák fogynak, a sziklák egyre nagyobbak a lábunk alatt, és kitárul a panoráma, az valami csuda jó érzés. Még a 2,5 évesem is azt mondta (igaz ő ekkor már bőven apa hátán potyázott), hogy "anya, ez szééép".

Innen már tényleg, de tényleg csak lefelé kell menni. A térkép jelez két kilátó pontot a Jancsi-hegy után, és valóban érdemes is megállni körbenézni, mielőtt egy jobb kanyarral a piros négyzet (és Tanösvény) jelzésen visszatérünk az autóhoz.

A túra 11,6 km lett, a majdnem 5 évesem simán végignyomta (nem volt nagy zsákbamacska, ment már ennyit, csak más terepen), bár este nem kellett nagyon altatni :D Sőt, engem se, fullosan elfáradtunk, mert volt szint is bőven kb. 450m fel és ugyanennyi le. Első osztályú túra volt,  másnap pedig tényleg pihenősebb napot tartottunk! 

Az ilyen túrák után mindig elcsodálkozom, hogy miért is nem jártunk erre korábban... így volt ez a Négyes-sziklával is, ami szintén közel van a fővároshoz, mégis elvarázsolt hely, és nem egy lerágott csont, mint oly sok "közeli" és népszerű célpont.

Dübörög a túraszezon, számtalan terv és program van a fejünkben és a naptárban is, de egy ilyen igazán rövid túrát kb. bármikor beiktathatunk a hétvégébe. Legutóbb a Biatorbágy melletti Négyes-sziklára esett a választás. Bevallom, hogy csak térkép alapján nézegettünk, hogy merre is lehetne 4-5 km-t menni, ahol esetleg akad legalább egy "szép kilátás", úgyhogy maximális meglepetéssel fogadtam, hogy ezért tényleg érdemes volt - ma is - elindulni! 

Mindenkinek a saját csemetéi a legfontosabbak, és ezért szeretnénk a legnagyobb biztonságban tudni őket. Ez természetes, mégis sokszor túlbonyolítjuk a saját feladatainkat, teleaggatjuk a lakást biztonsági eszközökkel, agyonfertőtlenítünk mindent és úgy általában megszakadunk, hogy úgy nézzünk ki, mint egy babakatalógus patikatisztaságú mintacsaládja. Ez a jószándékú törekvésünk mind a gyereknevelés, mind a háztartás irányítása terén zsákutcákhoz vezethet.

Sok játszótéri beszélgetést hallottam már a legmenőbb mindent-fertőtlenítő vegyszerekről, a ki nem boruló tányérról, a csöpögésmentes itatópoharakról, és a babakarámról... ez utóbbi a személyes kedvencem, a hideg kiráz tőle. Természetesen van számos olyan eszköz, ami megkönnyíti az életünket, de aztán amikor a 3 éves sem tud még rendes pohárból inni, mert sosem tanítottuk meg, azaz sosem volt türelmünk mellette állni, levezényelni a jogos hisztijét a megszokott itatóért és aztán 100-szor feltörölni, hogy 101-szerre végre neki is sikerüljön, és büszke lehessen magára, teljes joggal, akkor úgy gondolom, hogy minden 12+-os itatópohár elmehet a francba. 

No szóval, anyák és apák, legyetek bátrak és erősek, és tanítsátok meg a gyerekeket, hogy hogyan menjen le a lépcsőn biztonsággal (mászva vagy lábon), hogyan fogja a kanalat önállóan, egy pár évre pakoljátok el a törékeny dolgokat az első 1 méteres magasságból és bízzatok a gyerekekben! Ja, és ne vásároljatok játéknak álcázott szemetet!

(Fotó: pixabay.com)

A takarításból sem kell hókuszpókuszt csinálni a baba érkezésével. Sőt, engem akkor kezdett zavarni a vegyszeres felmosó, amikor a csemeték elkezdtek kúszni-mászni. Ekkor úgy döntöttem, hogy lehetőség szerint nem szállítok haza több vegyszert. Rengetek oldal foglalkozik öko-zöld-bio háztartás vezetésével, nagyjából mindennek megvan már a természetes alternatívája.

A kedvenc oldalaim:

https://okoanyu.blog.hu/ - öko háztartás alapjai, környezetbarát gyereknevelési tippek
https://www.zoldbolt.hu/ - webáruház, de számos hasznos tippet is találtam már itt
https://gardenista.hu/2018/05/10/legujabb-tippek-a-kornyezetbarat-takaritashoz/ - vegyszermentes takarítás alapjai
https://hulladekmentes.hu - hétköznapi tippek a hulladékok csökkentésére! 

 Végigbogarásztam sok hasonló oldalt, keresgéltem a számomra megfelelő megoldásokat, nekem ugyanis nem könnyebbség, ha minden vegyszer helyett beszerzek ugyanannyi de vegyszermentes takarítószert, ezzel ugyanis nem csökken a bevásárlások mennyisége és a flakonok száma.

Viszont van néhány olyan természetes szer, amik univerzálisan bevethetőek: szódabikarbóna, citrom és citromsav, ecet és mosódió. Ezzel a teljes takarítás, felmosás és mosás (pár csepp 100 %-ban természetes illóolajjal kiegészítve) is meg van oldva. 

(Mosódió, Fotó: pixabay.com)

Mire mit használhatsz?

• Általános felülettisztítás: víz (1 liter) + ecet (1 dl) + teafa illóolaj (5 csepp) + citrom illóolaj (5 csepp)  Ez nálam egy spiccelős flakonban kb. állandóan kéznél van, az etetőszék, konyhapult napi takarítására használom, de sokszor végigszaladok vele az egész lakáson, így a nagytakarítások már nem lesznek olyan nagyok)
• Felmosás: forróvíz + ecet
• Ablakmosás: forróvíz + ecet + száraz törlőrongy
• Fürdőszoba: nedves szivacs + 1 tk citromsav (vagy friss citrom)
• Vízkő ellen a konyhában (vízforraló, mosogató): 1 tk citromsav + kevés víz + idő
• A mosogatószer Amway-es egyelőre,és tökéletes nekem és a címke szerint a Földnek is, de láttam már erre is többféle házi receptet. Leégett tepsikhez szódabikarbóna és pár perc forralás a tuti tippem.
• Mosás: 4db mosódió pici vászonzsákban (kb. 3-szor használható egy adag), öblítő: ecet + mosóparfüm vagy 100%-ban természetes illóolaj. Fehérmosáshoz + extra szódabikarbóna
• Tisztálkodás: természetes szappanok (növényi és aromaterápiás), a sampon, fogkrém és egyéb kozmetikumok mind természetes Naturkozmetikumok, a vásárlásnál figyelek az összetevőikre, de nem váltottam még ki saját receptekkel.

Vegyszermentesíts Te is! :)

Ez a kettő olykor nem fér meg egy mondatban sem, pedig kicsi babával és aztán pici gyerekkel is lehet jókat túrázni itthon és külföldön is bőven, csak egy kicsit nekünk is alkalmazkodnunk kell. 

Ha azt látod, hogy valaki egészen kicsi babával (hordozókendőben)  túrázik, akkor szinte biztos lehetsz benne, hogy a baba születése előtt is sokat "ment" már, és később is sokat fognak együtt túrázni.Mi is így voltunk ezzel...

Nyilván vannak feltételek, amiket be kell tartani. Visszavettünk a tempóból, jobban figyeltünk az időjárásra és sokkal(!) több cuccot cipeltünk, de megérte, mert így nem csak a legközelebbi parkba jutottunk ki levegőzni, hanem gyönyörű tájakon jártunk. A babának persze szinte mindegy, de anyának és apának azért nem ugyanaz... 

Nálunk most már nagyok a fiúk, 4 és 2 évesek elmúltak, és a nagy 10-12, a kicsi 2-3 km-t le tud gyalogolni terepen megfelelő motivációval. De ez nem úgy kezdődött, hogy tegnap hopp elindultunk. Viszont az a jó, hogy ha eddig nem is túráztatok, akkor most a babával együtt ti is lazán hozzászokhattok. Hatalmas élmények, igazi feltöltődés és teljes kikapcsolódás vár Rátok! Garantálom! :) Csupán kitartás kell hozzá, mert az eleje azért néha nehéz. Ez alatt azt értem, hogy mindig az első kilométer a legnehezebb. A gyerek nyafog, a táska nehéz, a cipő szoros és csak az hallod, hogy "elfáradtam", "éhes vagyok, de most vagyok éhes" és "anyaaaa, vegyél fel"... Ne dőljetek be a trükköknek, mindennek ellenére lazán versenyt futnak a következő jelzésig, és így tovább... 

Mit cipeltünk pluszban? Hát először is: pelus, váltóruha a babának, naptej, kullancsriasztó a jó időben, víz még akkor is amikor csak szopizik a baba, bébiétel melegen tartóban ha kell, kiskanállal és előkével a későbbiekben, natúr kölesgolyó - nálunk ez sok mindent megold-, legalább két textilpelus, hogy a tartaléknak is legyen tartaléka, pici játék, és amit magunknak vinnénk és még befér. 
Aztán ahogy nő a baba, úgy fogynak az extrák! Egy 2 évessel most már csak pár db pelust kell pluszban berakni, simán eszi amit mi is, na persze odafigyeléssel, hogy mi is az, és simán iszik nagy kulacsból. Ha pedig kisautót akar hozni, akkor befér a saját zsebébe is. 

Az első túráinkon -egy gyerekkel még- hordozókendővel mentünk, aztán csatos hordozóra váltottunk kb. 10 hónapos korban, és ez végig, 2-2,5 éves korig kitartott. Egyrészt azért, mert akkor már csak alváshoz használtuk és lábon is szépen teljesített 3-4 km-t (na jó, néha apa nyakában), másrészt, mert érkezett az öcsi, aki szintén épp most 2-2,5 évesen készül kinőni a hordozós korból. ❤

A túratávok radikálisan csökkentek potyautasaink érkezésével. A korábbi laza 20-25 km-ek 10-12-re csökkentek babával, majd 3-ra totyogóval. Olyanok lettünk, mint a csigabiga, vánszorogtunk fűszáltól kavicsig. De élveztük, ahogy ők felfedezik a világot.

A túrázás persze messze nem a km-ekről szól,hanem hogy jól érezzük magunkat a szabadban, falevelet vagy botokat gyűjtsünk, vaddisznólábnyomot keressünk és aztán jól elfáradjunk.

Aztán szépen lassan újra nőni kezdett a távolság és egyre messzebbre jutottunk egy-egy túra során. Most épp 6-8 km a távunk, mert öcsi már nem alszik a hordozóban és így hamarabb elunja, gyalog pedig még csak 2-3km-ig hitelesített.

Van az úgy, hogy ki akarsz szabadulni a zöldbe, de úgy igazán, viszont csak egy fél napod van, mert péntek este még foci edzésre viszed a nagyobbat, szombat du. egy már 100 éve lebeszélt program vár apára/anyára, vasárnap pedig jönnek a mamáék, mert névnapja volt a kicsinek. De te akkor is mennél... és nem ér rá egy hét múlva...

Na valahogy így álltunk, amikor kitaláltuk, hogy ugorjunk el a Budai-hegységben, egész pontosan a Hárs-hegyre. Közel van, könnyen elérhető, de mégis igazi hegy, erdő és túraösvény vár. Újabban elég sok kilátó épült a főváros környékén, ami a kisgyerekes kirándulóknak nagyon szuper célpontot jelenthet. Látványos, fel lehet rá mászni, körbenézni és aztán piknikezni egy jót a közelében. A közelsége ellenére pedig simán hozza azt az igazi túra-érzést...

A nagy-hárs-hegyi Kaán Károly kilátót (lásd a képen) néztük ki a Szépjuhásznétól indulva. Rövid, árnyas és igazán gyerekbarát útnak nézett ki már a térképen is. :) 

Egyenesen felfelé a sárga jelzésen a kilátó kb.750m. Az út lassan emelkedik, de árnyékos és tényleg nagyon rövid. A kavicsmaniás gyerekek előnyben vannak, lehet gyűjtögetni, hogy aztán 100m-rel arrább kis halmot rakjunk belőle. Vagy nagyjából bármit, ami azt eredményezi, hogy nem visszük haza a hegyet. Fentről szép kilátás nyílik körbe, és jót lehet pihenni mellette, vagy akár kicsit visszasétálva egy kis tisztáson első osztályú panorámával.

Mivel ez oda-vissza nagyon kis rövid túrának tűnt, így hozzácsaptuk a kis-hárs-hegyi Makovecz kilátót is, ami tovább (jobbra) a sárga jelzésen,majd a legvégén a sárga háromszöget követve érhető el. A kilátó kicsi, aranyos, olyan igazi Makovecz-es, és fentről szuper panorámát nyújt. A két kilátó kb.800m-re van egymástól.