Búbánatvölgyi karika

Ha még nem jártatok az Esztergom melletti Búbánat-völgyben, akkor épp itt az ideje. Nagyon szép körtúrát tettünk arra a gyerekekkel nemrég, amikor még kissé visszafogottabb volt a nyár. 

A 11-es főút mellett a tavakhoz vezető út elején tettük le az autót. A túra szépséghibája, hogy innen a piros háromszöget követve kb. 300m-t a főúton kell megtenni. Ezen nincs mit szépíteni, gáz és veszélyes is, de nem tudtuk levágni. De szerencsére elég hamar elértük a kis ösvényt, ami a főutat elhagyva jó kis emelkedővel indul az erdőben. Merőlegesen a szintvonalakra... de cserébe árnyékos! :) 

 

Némi kitérő után, a Hideglelős-kereszttől elsőosztályú panoráma tárul elénk a Dunára és szemben a Börzsönyre is.

Innen visszatérünk a piros háromszögre és a meredek ösvényünkre, és csak toljuk felfelé. Néhol tényleg olyan meredek, hogy a gyerekek már négykézláb másznak fel, mi meg betudjuk egy max-os vádliedzésnek.

hideglelos_kereszt_kirandulastippek_hu.jpg

 (Fotó: kirándulástippek.hu)

A mászásnak aztán egyszer csak vége lesz, és már kifejezetten kellemes a túra, mondhatnánk, hogy innen már csak lefele. A sima piros sáv jelzést elérve, azon jobbra tartunk, és ez már egyenesen elvisz a búbánatvölgyi tavakig. Árnyékos erdőkön át vezet az út, ami a melegben is jó dolog, ha az ember túlélte a túra elejét.  Van benne hullámvasutas kis ösvény, sorompóként az útra bedőlt fák, régi avarral teli árok és kb. minden, ami két kis gyereknek izgalmas lehet. Nem egy felkapott útvonal, legalábbis mi 0 db emberrel találkoztunk az út során, de szép. A túra végén mi rövidítettünk, mielőtt a piros sáv elérte volna a Fárikúti utat, keresztülvágtunk a mezőn, és egyenesen a tavakig mentünk. Ez az út a Kerek-tó jobb oldalán ér ki. A büfé a másik oldalon van... :D

A túra szuper volt, 7,5 km lett. Az eleje combos, a nagy része viszont igazán könnyű. Jó kirándulást! :)