Biciklizni mindenki tud, csak nem mindenki gyakorolja! A gyerekeknél ez már szinte a (mozgás)fejlődés része, ahogy a mászás, felállás, bilizés, lépcsőzés váltott lábbal stb. ezért is pörögnek rajta a szülők (egy részük legalábbis biztos, és bevallom először kicsit én is). De aztán ahogy pipa kerül a "biciklizéshez" is, és pláne, hogy kinövi az első kétkerekűt, abbamarad a tekerés, pedig ez egy szuper sport, kiváló kikapcsolódás, és egy bringatúra közös élmény a családdal majd aztán a barátokkal is. Na ez utóbbiak miatt hajtottam egy kicsit a témát, mert mi imádunk bringázni.

De hogy is tanul meg a gyerek biciklizni? Hát ez a kérdés először nekem is fejtörést okozott, mert az én mindig óvatos és két lábban a földön álló gyerekem, bár szuperül ment a futóbringával már kb. 2 éve, a tekerőset nem igen szívlelte. Mert inog, eldől, nehezebben ér le a lába ill. útban van rajta a pedál... :D Nyilván sokan vannak, akiknek ez megy mint a karikacsapás, de a környezetünkben más szülőkön is láttam a vergődést a pótkerekek és a seprűnyél között. A gyerekek pedig szívesebben mentek inkább a kismotorokkal... na de kismotor túrát mégsem szervezhetünk (egyébként nem is hangzik rosszul, csak az úticél kb. a legközelebbi játszótér lehet).

A bringázáshoz egyensúly kell, ami az idegrendszer fejlődéséhez köthető, így elsősorban idő kell, erőltetni nem lehet ezt sem. Annyit tehetünk, hogy lehetőséget teremtünk a csemetének, hogy ha kíváncsi rá, kipróbálhassa a kismotort, a futót, majd a tekerőset...

Ahogy egy baba stabilan járni kezd, már jöhet a kismotor. Ebből többféle méret is van, és szuper játékszer. Az első zsákutca, amikbe itt belefuthatunk, az a "nyuszimotor", amivel úgy igazán csak "orraesni" lehet. A másik téves irány, bár babakocsi helyett vicces, az a háromkerekű tolható triciklis akármicsodák. Én még sosem láttam, hogy ezt valóban hajtotta is volna a gyerek, és kb. semmi köze a biciklizéshez. Inkább olyan mint egy gokart nagyon pici hajtókarral az első keréken - ergo masszív szívás az egész.

Aztán 2 év körül sokan futóbringára váltanak. Ez egy nagyszerű találmány, kiválóan fejleszti az egyensúlyt a kismotorral szemben. Nálunk a fiúk fejenként kb. 2 évig ezzel száguldoztak, nagyon szerették, és még később is sokan szívesen visszaülnek rá! A krétával rajzolt akadálypályákon és mini utcákon nagyszerűen száguldoznak és ügyeskednek ezzel.

Ha már a futóbringával tud úgy menni a lurkó, hogy mindkét lába a levegőben van, láthatóan van némi egyensúlyérzéke, akkor jöhet a tekerős bicikli. Ne essetek abba a hibába, mint mi, hogy nagy biciklit vesztek, "majd belenő" jeligével, mert az bizonytalan lesz neki. Egy 12-es méretű futóbringa után 12-es vagy max.14-es tekerős biciklit vennék, elég újdonság, hogy azon hoppláhopp van már pedál.

Mi először -használtan- egy szuper 16-os vettünk, mert arról is épphogy leért a lába... na de sem fel- és leszállni, sem számára biztonságosan megállni nem tudott vele, így a bringa a sarokban várakozott. A pótkerekes megoldást eleve elvetettük, mert azzal rossz technika rögzül, kanyarban jellemzően kifelé dől a bicikli, nem pedig befelé, ahogy dönteni kell, és kb. semmire nem tanít, csak nem kell szülőként a partvisnyelet szorongatnunk. Nem mondom, hogy pótkerék után nem lehet biciklizni, mert lehet, de az nem a pótkerék miatt van...

A seprűnyél a másik lehetőség az elején. Ezzel már ment, mert én tartottam, de nem kapott rá az ízére és nem volt élvezetes igazából se neki, se nekem... Így aztán szintén használtan beszereztünk egy kisebb bringát, ami nem sokkal volt nagyobb a futónál. Ez már nagyon bejött, mert egyedül tudott vele közlekedni, igaz ugyanúgy lábbal hajtva, mint a futóval, de sebaj. A biciklit töviről hegyire kielemezte, tekergette a pedálját, nézte a láncot, letakarította ezerszer, mint egy gondos bringás, aztán tologatta is, vagy lábbal hajtotta. Stabil és biztonságos volt, mert mint bicikli már igazából kicsi volt, DE erre épp ezért szívesen felült.

Aztán egyszercsak, ahogy megvolt a lendület, felkerült a lába a pedálra, és hopp, már ment is. Hogy ezt a lépcsőfokot mikor ugorja meg egy gyerek, 3, 4 vagy 5 évesen, az teljesen egyén függő.
Megállni először úgy tudott, ahogy a futóval, nem volt semmi gond, ezt volt számára a begyakorolt és biztonságos megoldás. A fék a következő lépés...

Ha már megy a tekerés, akkor nincs megállás, jöhetnek a kilométerek, a hosszú tekerések. Így fejlődik a gyerek egyensúlya, tájékozódási képessége, a kitartása és a koordinációja, hogy aztán picit később képes legyen a táblákra, forgalomra is figyelni, aztán majd pl. a váltót is helyesen kezelni.

A gyerekek utánozva tanulnak. Ez igaza a bringázásra és a közlekedésre is. A "jobbra tarts", a stop tábla és egyéb alapszabályok úgy tanulhatóan, ha sokat biciklizünk együtt. És akkor itt az utolsó zsákutca, ha nem adunk lehetőséget a tanulásra és a gyakorlásra.
A kisforgalmú és jól belátható utcák, lakóövezetek, tópartok, parkok és a bringázható erdei utak, tanösvények mind szuperek az első bringatúrákhoz, és mindenhol tanulható valami. Komoly lecke például a sáros tócsán való áthajtás, vagy a dombról legurulás is... ;) A gyerekek mondták! :)

(Fotók forrása: pixabay.com)